Finnország: középső védő lett a magyar támadóból

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.10.02. 12:53
Csalódást keltően szerepel a finn labdarúgó-bajnokságban az Inter Turku együttese: a legutóbbi bajnokságban a 2. helyen végzett együttes jelenleg is második a finn pontvadászat tabelláján, csak alulról – mindössze a JJK Jyväskylät előzi meg. A csapat egyik legmegbecsültebb tagja ugyanakkor Gruborovics Tamás, aki az év elején szerződött a turkuiakhoz, épp a jelenlegi sereghajtótól, és új állomáshelyén vadonatúj szerepekkel is megismerkedett.

A következő Inter-ellenfél, a RoPS honlapja arra mutat rá, hogy a pályafutása korábbi szakaszában támadóként vagy középpályásként szereplő 29 éves futballista újabban rendre középső védőként kap bevetést. Az elemzés Gruborovicsot rendkívül sokoldalúnak nevezi, aki sérülések következtében került a hátsó alakzatba, de erős fizikuma képessé teszi rá, hogy ott is megállja a helyét.

Gruborovics – egyedüliként a csapatából – minden bajnokin pályára lépett eddig a szezonban (kétszer csereként), és négy góljánál csak két csatár szerzett többet az együttesből.

Gruborovics – egyedüliként a csapatából – minden bajnokin pályára lépett eddig a szezonban (kétszer csereként), és négy góljánál csak két csatár szerzett többet az együttesből.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik