Finnország: Az élvezet a fontos, nem a pénz - Gruborovics

Vágólapra másolva!
2012.11.27. 13:17
Gruborovics Tamás örül, hogy – a finn beszámolók szóhasználatát kölcsönvéve – „lesöpörte a díjasztalt" klubja, a finn élvonalbeli labdarúgó-bajnokság kilencedik helyén végző JJK idény végi trófeáinak kiosztásakor, ugyanakkor továbbra is szeretné kipróbálni magát egy másik, lehetőleg erősebb ligában.

„Természetesen nagyon kellemes érzés, amikor elismerik az egész szezon során végzett kemény munkát, úgy az enyémet, mint a csapatét – idézik a finn médiában a 12 góllal házi gólkirályi címet szerző Gruborovics Tamást. – Kár, hogy az idény második felére visszaestünk, de hát Babatunde Wusu augusztusi sérülése nagyon nagy veszteséget jelentett. Általában megoldható a sérültek pótlása, Tunde azonban más kategória. Ha el is igazolok, szeretnék még egyszer egy csapatban játszani vele!"

Ami ezt a bizonyos eligazolást illeti, „Grubó″ korábban sem csinált titkot abból, hogy szívesen kipróbálná magát más bajnokságban.

„Semmi sem kényszerít arra, hogy távozzak, egyszerűen csak szeretnék adni magamnak egy esélyt – mondta most a magyar légiós, majd hozzátette: – Bárhol játszom is majd, nem az a lényeg, hogy mennyit keresek, hanem hogy élvezzem a futballt és fejlődhessek. Mérlegelni kívánom az esetleges lehetőségeket, majd kiválasztani a számomra minden szempontból megfelelőt. Van, hogy adódik ilyen, és van, hogy nem."

Mint arról korábban beszámoltunk, Gruborovics Tamás nemrégiben próbajátékon volt a holland élvonalbeli Willem II-nél, ahol megsérült. Szerencsére a térde már meggyógyult, nem akadálya sem a játéknak, sem az esetleges csapatváltásnak.

A JJK a kilencedik helyen fejezte be a nemrégiben véget érő 2012-es finn labdarúgó-bajnokságot.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik