HIRDETÉS
HIRDETÉS
nemzetisport.hu 2018.01.20 22:10 Frissítve: 2018.01.20 22:17

Felkészülés: Vida gólt szerzett, Szoboszlai ismét a pályán

A szlovák élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő DAC felkészülési mérkőzésen 2–1-es vereséget szenvedett a cseh első osztályban harmadik helyen álló Sigma Olomouctól.

HIRDETÉS

 

A dunaszerdahelyi csapat gólját az első negyedóra végén Vida Kristopher szerezte, aki az első félidőt töltötte a pályán. Marco Rossi vezetőedző másik két magyar játékosának is lehetőséget adott: Kalmár Zsolt kezdőként 67, Mervó Bence csereként beállva 35 percet játszott.

A DAC szerdán 11 órától az NB II-es Gyirmóttal csap össze, majd törökországi edzőtáborba utazik.

VIDA KRISTOPHER TALÁLATA

 

A Hajduk Split a térdsérüléséből lábadozó Futács Márkó, valamint a Lengyelországból kölcsönvett Gyurcsó Ádám nélkül, Hugo Almeida duplájának is köszönhetően 4–1-re megverte az FC Zürichet. A Dinamo Kijev 1–1-es döntetlent játszott a norvég Haugesunddal, az ukránoknál Kádár Tamás az első félidei csapatban kapott helyet.

Szoboszlai Dominik a 70. percben állt be a Salzburgba, amely 5–0-ra kiütötte a Viktoria Plzent. A magyar utánpótlás-válogatott középpályás becserélése után az eredmény már nem változott.

SZOBOSZLAI AZ INSTAGRAMON ÍGY KOMMENTÁLTA A FÖLÉNYES SIKERT

Great win today!

669 Likes, 3 Comments - Szoboszlai Dominik (@szoboszlai.dominik_official) on Instagram: "Great win today!


FELKÉSZÜLÉSI MÉRKŐZÉSEK
DAC (szlovákiai)–Sigma Olomouc (cseh) 1–2
Sahtar Doneck (ukrán)–Ludogorec (bolgár) 2–2
Basel (svájci)–Sturm Graz (osztrák) 2–4
Hajduk Split (horvát)–FC Zürich (svájci) 4–1
Red Bull Salzburg (osztrák)–Viktoria Plzen (cseh) 5–0
Dinamo Kijev (ukrán)–Haugesund (norvég) 1–1

HIRDETÉS

A Nemzeti Sport digitális formában - az e-újságért kattintson ide!

HIRDETÉS
2018.08.14 09:26:42

Légiósok NAGY ZSOLT

A Franciaországból távozott védő nem rágódik a múlton, jól megy a játék, várja a válogatott meghívót.

2018.08.08 09:07:30

Légiósok TÓTH ÁDÁM

A csatár szerint nem volt jó érzés két évvel ezelőtt elhagyni Kansast, de annál jobb a viszontlátás.

2018.08.01 10:48:48

Légiósok S. G.

A Fulham mellett a Freiburg és az FC Bruges ajánlatáról, illetve a Palermo szándékáról is tud a játékos édesapja.

2018.07.23 08:44:24

Légiósok CSILLAG PÉTER

A friss Szuperkupa-győztes csapat tagját a Zenit érdeklődéséről is kérdeztük.

2018.06.06 09:20:13

Légiósok SOMOGYI ZSOLT

Interjú az osztrák szövetségi kapitány segítőjeként dolgozó korábbi csatárral.

HIRDETÉS
HIRDETÉS