Feczesin Róbert öt gólt lőtt a Bresciában

Vágólapra másolva!
2010.07.22. 09:45
null
Feczesin öt gólt lőtt (Fotó: archív)
Az olasz élvonal újonca, a Berscia felkészülési mérkőzésen 14–0-ra győzött az alacsonyabb osztályú Calcio Chiese ellen. A mezőny legjobbja Fezcesin Róbert volt, aki öt gólt is szerzett, de Varga Roland is betalált.

A Brescia szerdán a közeli Trentóban a Calcio Chiese alacsonyabb osztályú amatőr gárda ellen lépett pályára felkészülési mérkőzésen. Giuseppe Iachini vezetőedző az első félidőben azoknak szavazott bizalmat, akik kivívták az élvonalbeli szereplést, ekkor jutott szóhoz Vass Ádám is. A többek között Andrea Caracciolóval és Alessandro Budellel felálló „A-csapat" 45 perc alatt öt gólt szerzett.

A folytatásban jöttek a „tartalékok", akik közül Feczesin Róbert egymaga jutott öt gólig, a Brescia pedig 14-ig.

A második félidőben jobbára a kölcsönből visszatérők, a próbajátékosok kaptak lehetőséget, köztük a Debrecenből egy év után visszatérő Feczesin és az Újpestről fél év után visszaérkező U20-as vb-bronzérmes Varga Roland, aki szintén eredményes volt.

A mérkőzés utáni tudósítások külön kiemelték Feczesin teljesítményét, aki nagyon agilisan játszott, látszott rajta a bizonyítási vágy, négy gólt akcióból szerzett, egyet tizenegyesből. A 24 éves támadót korábban hírbe hozták a másodosztályú Albinoleffével, de ha tudja tartani jó formáját, akkor lehet, hogy megtartja a Brescia.

Ezt a játékos menedzsere, Filipovics Vladan is megerősítette a Nemzeti Sport Online kérdésre, aki szerint van esély arra, hogy Feczesin a Serie A-ban is bemutatkozhasson az ősszel.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik