Eurofutball: rég volt ilyen jó meccse Lovrencsics Gergőnek

Vágólapra másolva!
2014.09.20. 22:33
Lovrencsics Gergő góllal és gólpasszal járult hozzá ahhoz, hogy a Lech Poznan 6–2-re legyőzze a sereghajtó Zawiszát a lengyel élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 9. fordulójának szombati játéknapján, és ezzel véget vessen négyfordulónyi nyeretlenségének.

Lovrencsics Gergő lendületes előretörés végén lőtte a Lech második gólját, majd a harmadikat ő készítette elő a finn Kasper Hämäläinennek. Ez utóbbi nagyon fontos gól volt, hiszen előtte a Zawisza egyenlített 0–2-ről.Lovrencsics Gergő lendületes előretörés végén lőtte a Lech második gólját, majd a harmadikat ő készítette elő a finn Kasper Hämäläinennek. Ez utóbbi nagyon fontos gól volt, hiszen előtte a Zawisza egyenlített 0–2-ről.

A vendégek az 50. percben emberhátrányba kerültek, a további három poznani gól azt követően született – kettő közülük a svájci Darko Jevtic jóvoltából.

Lovrencsics május eleje óta először szerzett gólt a lengyel bajnokságban.

Lovrencsics gólja 0:30-tól, gólpassza 3:40-től


LENGYELORSZÁG, 9. FORDULÓ
Szombati mérkőzések

Piast Gliwice–Cracovia 4–2
Podbeskidzie–Górnik Zabrze 0–3
Lech Poznan–Zawisza Bydgoszcz 6–2

TÖRÖKORSZÁG. Futács Márkó csapata, a Mersin Idmanyurdu hazai pályán 2–0-ra legyőzte a Rizesport a bajnokság 3. fordulójának szombati játéknapján, azaz elkönyvelte első győzelmét. Futács a kezdőcsapat tagjaként a 60. percbeli lecserélésig volt a pályán az újonc csapatban, amely Servet Cetin (13. perc) és Sinan Kaloglu (82.) góljával győzte le riválisát. A szombati nap szenzációját az újonc Balikesirspor szolgáltatta, amely – 38 évnyi alsóbb osztályú „bolyongás" után az élvonalba idén visszatérve – legyőzte a Galatasarayt.

TÖRÖKORSZÁG, 3. FORDULÓ
Szombati mérkőzések
Kayseri Erciyesspor–Akhisar Belediye 1–2
Mersin İdmanyurdu–Rizespor 2–0
Balikesirspor–Galatasaray 2–0

BELGIUM. Köteles László csapata, a Racing Genk idegenben 2–1-re legyőzte az idényt kiválóan kezdő Mouscront a belga bajnokság 8. fordulójának szombati játéknapján. Az első félidő az újonc hazaiaké volt, de nem sikerült betalálniuk Köteles László kapujába. A fordulás után Sekou Cissé bombájával előnybe kerültek a vendégek, a hajrában a szép nevű Petit-Pelé Mboyo Ilombé bevágta a másodikat is, és a hazaiak csak szépíteni tudtak. A Genk hét forduló óta veretlen, viszont e sorozat közben csupán kétszer győzött – a mostani az első diadala a skót vezetőedző, Alex McLeish kinevezése óta.

BELGIUM, 8. FORDULÓ
Szombati mérkőzések

Mouscron-Péruwelz–Genk 1–2
Anderlecht–Cercle Bruges 3–2
KV Oostende–Gent 1–3
Westerlo–Lierse 6–1

AUSZTRIA. Simon Attila csapata, a Wolfsberger AC 3–0-ra kikapott a Rapid Wien otthonában az osztrák bajnokság 9. fordulójának szombati játéknapján. A magyar támadó kispados volt a vendégcsapatban, amelynek sorsát az egymás utáni második meccsén duplázó Robert Beric pecsételte meg. A rossz szezonkezdet után ébredező bécsiek sorozatban a harmadik bajnokijukat nyerték meg.

AUSZTRIA, 9. FORDULÓ
Szombati mérkőzések
Rapid–Wolfsberger AC 3–0
Ried–Sturm Graz 0–1
Admira–Grödig 0–0
Rheindorf Altach–Wiener Neustadt 2–0

ROMÁNIA. Bőle Lukács vesztes mérkőzésen mutatkozott be a román bajnokságban: a magyar védő csapata, a CSMS Iasi 1–0-ra kikapott a Dinamo Bucuresti otthonában szombat este. A Kaposvárról nyáron igazolt védő a 33. percben lépett pályára a jászvásári csapatban, amely a hajrában kapott góllal maradt alul a fővárosban. Bőléék egyelőre az utolsó helyen kullognak, az élen a Miriuta Vasile edzette kolozsvári CFR száguld, amely az Otelul otthonában szombat este elért 1–0-s sikerrel ötmeccsesre nyújtotta bajnoki győzelmi sorozatát.

ROMÁNIA, 8. FORDULÓ
Szombati mérkőzések

Concordia Chiajna–Botosani 3–3
Otelul–CFR Cluj 0–1
Dinamo Bucuresti–CSMS Iasi 1–0

HOLLANDIA. Otigba Kenny és Varga Szabolcs kispados volt a Heerenveenben, amely egy pontot hazavitt a Vitesse otthonából, így már öt forduló óta veretlen.

EREDIVISIE, 6. FORDULÓ
Szombati mérkőzések
Excelsior–Dordrecht 1–1
ADO Den Haag–Go Ahead Eagles 1–1
Vitesse–Heerenveen 1–1

NORVÉGIA. A norvég labdarúgó élvonalban szereplő Strömsgodset 4–0-s győzelmet aratott a Bodö/Glimt otthonában. Kovács Péter a kispadon ült a drammeni csapatban.

ELITESERIEN
24. FORDULÓ
Bodo/Glimt–Strömsgodset 0–4
Az élcsoport:1. Molde 59 pont, 2. Odd 48, 3. Rosenborg 42

SVÁJC. Vanczák Vilmos csapata, a Sion a Biel legyőzésével bejutott a Svájci Kupa nyolcaddöntőjébe. A magyar védőt nem nevezték a keretbe.

SVÁJCI KUPA,
2. FORDULÓ

Biel–Sion 0–1

SKÓCIA, 7. FORDULÓ
Szombati mérkőzések

Hamilton Academy–Kilmarnock 0–0
Aberdeen–Ross County 3–0
Inverness CT–St. Johnstone 2–1
Az élcsoport: 1. Inverness CT 16, 2. Hamilton Academy 14, 3. Dundee United 13 (6)

PORTUGÁLIA, 5. FORDULÓ
Penafiel–Vitória Setúbal 2–0
Nacional–Sporting Braga 1–1
Az élcsoport: 1. Vitória Guimaraes 11, 2. Rio Ave 10 (4 mérk.), 3. Benfica 10 (4), 4. Porto 10 (4)

A LENGYEL BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Wisla Kraków 8 5 3 0 18–9 9 18
2. Górnik Zabrze 9 5 2 2 16–6 10 17
3. Legia Warszawa 8 5 1 2 19–8 11 16
4. Slask 9 5 1 3 14–12 2 16
5. Lech Poznan 9 3 4 2 17–10 7 13
6. Belchatów 8 3 4 1 8–4 4 13
7. Podbeskidzie 9 4 1 4 14–13 1 13
8. Pogon Szczecin 9 3 4 2 14–14 0 13
9. Jagiellonia 8 4 1 3 12–13 –1 13
10. Lechia 9 3 3 3 14–13 1 12
11. Piast Gliwice 9 3 3 3 11–12 –1 12
12. Górnik Leczna 8 3 2 3 14–16 –2 11
13. Cracovia 9 2 2 5 10–17 –7 8
14. Ruch 8 1 4 3 8–13 –5 7
15. Kielce 9 1 1 7 5–18 –13 4
16. Zawisza Bydgoszcz 9 1 0 8 11–27 –16 3
A HOLLAND BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. PSV 5 4 1 15–6 +9 12
2. Zwolle 5 4 1 10–6 +4 12
3. Cambuur 5 3 2 10–5 +5 11
4. Heerenveen 6 3 2 1 9–5 +4 11
5. Ajax 5 3 2 10–8 +2 9
6. Groningen 5 3 2 8–9 –1 9
7. Willem II 6 3 3 9–8 +1 9
8. Excelsior 6 2 2 2 9–10 –1 8
9. NAC Breda 6 2 2 2 8–11 –3 8
10. Twente 5 1 4 6–5 +1 7
11. Utrecht 5 2 1 2 5–7 –2 7
12. AZ 5 2 3 7–8 –1 6
13. Den Haag 6 1 3 2 8–7 +1 6
14. Feyenoord 5 1 2 2 4–5 –1 5
15. Go Ahead Eagles 6 1 2 3 7–9 –2 5
16. Dordrecht 6 1 2 3 5–8 –3 5
17. Vitesse 6 1 2 3 8–12 –4 5
18. Heracles 5 5 3–12 –9 0
A TÖRÖK BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Akhisar Belediye 3 2 1 6–4 +2 7
2. Gaziantepspor 2 1 1 4–3 +1 4
3. Genclerbirligi 3 1 1 1 4–3 +1 4
4. Mersin İdmanyurdu 3 1 1 1 4–3 +1 4
5. Fenerbahce 2 1 1 3–2 +1 4
6. Besiktas 2 1 1 2–1 +1 4
7. Galatasaray 3 1 1 1 2–2 0 4
8. Eskisehirspor 3 1 1 1 2–3 –1 4
9. Konyaspor 2 1 1 3–2 +1 3
10. Balikesirspor 3 1 2 3–4 –1 3
11. Bursaspor 2 1 1 2–3 –1 3
12. Kasimpasa 2 2 3–3 0 2
13. Istanbul Basaksehir 2 2 1–1 0 2
14. Trabzonspor 2 2 0–0 0 2
15. Kayseri Erciyesspor 3 2 1 3–4 –1 2
16. Rizespor 3 2 1 2–4 –2 2
17. Sivasspor 2 1 1 3–4 –1 1
18. Karabükspor 2 1 1 2–3 –1 1
AZ OSZTRÁK BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Wolfsberger AC 9 7 2 19– 8 +11 21
2. Salzburg 8 6 2 31– 5 +26 18
3. Rapid 9 4 3 2 16–12 +4 15
4. Admira 9 3 3 3 13–15 –2 12
5. Rheindorf Altach 9 3 3 3 10–14 –4 12
6. Sturm Graz 9 3 2 4 12–13 –1 11
7. Grödig 9 2 4 3 11–19 –8 10
8. Austria Wien 8 1 5 2 10–13 –3 8
9. Wiener Neustadt 9 2 1 6 12–28 –16 7
10. Ried 9 1 3 5 10–17 –7 6
A BELGA BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Anderlecht 8 5 3 0 16–9 +7 18
2. Gent 8 5 1 2 13–7 +6 16
3. Westerlo 8 3 4 1 19–15 +4 13
4. Oostende 8 4 1 3 12–11 +1 13
5. Mouscron-Péruwelz 8 3 2 3 15–11 +4 11
6. Lokeren 7 3 2 2 8–6 +2 11
7. Genk 8 2 5 1 10–10 0 11
8. FC Bruges 7 2 4 1 9–8 +1 10
9. Charleroi 8 3 1 4 10–11 –1 10
10. Mechelen 7 3 0 4 13–13 0 9
11. Cercle Bruges 8 2 3 3 6–10 –4 9
12. Waasland-Beveren 7 2 2 3 9–8 +1 8
13. Standard 7 2 2 3 14–16 –2 8
14. Kortrijk 7 2 1 4 8–12 –4 7
15. Zulte-Waregem 8 1 3 4 10–15 –5 6
16. Lierse 8 1 2 5 7–17 –10 5
A ROMÁN BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. CFR Cluj 8 6 1 1 17–4 +13 19
2. Steaua 7 6 1 17–4 +13 18
3. Astra 7 5 2 17–6 +11 15
4. Dinamo Bucuresti 8 4 3 1 14–8 +6 15
5. Targu Mures 8 4 3 1 13–7 +6 15
6. Petrolul Ploiesti 7 4 2 1 14–5 +9 14
7. Botosani 8 4 1 3 11–14 –3 13
8. Gaz Metan 8 3 2 3 10–11 –1 11
9. Ceahlaul 7 3 1 3 6–11 –5 10
10. Universitatea Cluj 7 2 2 3 8–7 +1 8
11. Brasov 7 2 2 3 9–12 –3 8
12. Rapid Bucuresti 8 2 2 4 6–11 –5 8
13. Pandurii 7 1 4 2 5–10 –5 7
14. Viitorul 8 1 3 4 7–11 –4 6
15. Otelul 8 1 2 5 4–10 –6 5
16. Craiova 7 1 2 4 5–14 –9 5
17. Concordia Chiajna 8 1 2 5 6–16 –10 5
18. CSMS Iasi 8 4 4 4–12 –8 4
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik