Elárulta, miért nem verhettük meg a románokat, és hogy mi történt a Vidinél

Vágólapra másolva!
2015.09.15. 14:06
A válogatott középpályás, Elek Ákos januárban szerződött a DVTK-tól a kínai Csangcsun Jatajhoz. Magyar pályán azóta kétszer tűnt fel, márciusban a görögök, legutóbb a románok elleni Eb-selejtezőn. A múlt heti, Észak-Írország elleni találkozót követően beszélgettünk a középpályással – a válogatott mellett szót ejtett a kínai kalandról, de kitértünk pályafutása korábbi szakaszára is, a Videotonnál töltött időszakra.


Elek Ákosnak (6) hiányérzete van, amiért nem győztünk a legutóbbi két Eb-selejtezőn, de amondó, nincs miért keseregnünk, továbbra is van esélyünk a kijutásra (Fotó: Korponai Tamás)
Elek Ákosnak (6) hiányérzete van, amiért nem győztünk a legutóbbi két Eb-selejtezőn, de amondó, nincs miért keseregnünk, továbbra is van esélyünk a kijutásra (Fotó: Korponai Tamás)

 

Nyolc hónapja szerződött Kínába, ez már elegendő idő lehet a tapasztalatok összegzésére, de kezdjük azzal, hogy mi történt Észak-Írország ellen, hiszen már a huszonkettedik percben le kellett cserélni önt sérülés miatt?
– A combomra kaptam egy rúgást térddel, ami után már csak sántikálni tudtam, nem lett volna értelme a folytatásnak. Súlyos sérülésről azonban nincs szó, emiatt nem kell kihagynom – nyilatkozta még a Kínába utazása előtt a Nemzeti Sport Online-nak Elek Ákos, aki azóta a Csungking Lifan ellen már bajnokit is játszott. – A Csangcsunnál megtaláltam a számításaimat, mert a szakmai stáb számít rám, folyamatosan játéklehetőséget kapok, és a klubnál elégedettek is a teljesítményemmel. A szezont ugyan rosszul kezdtük, ami edzőváltást is maga után vont, de azóta stabilizálódott a helyzetünk, a középmezőnyhöz tartozunk. Ami a szurkolókat illeti, átlagosan tíz-tizenkétezer néző előtt játszunk, de az élcsapatok meccseire negyven-ötvenezren is összejönnek.

ELEK ÁKOS A KÍNAI ÉLETRŐL…
„Vannak érdekes dolgok. A külföldiek például itt nem mernek autót vezetni, én sem ülök a volán mögé, mert a kínaiak közlekedési szabályok nélkül vezetnek. Aztán az is furcsa, és egy idő után bosszantó is volt, hogy az európai embert az utcán folyton megállítják, fényképezkednek, megtapogatnak, amikor a család is velem volt, akkor a gyerekeket is fogdosták, mintha sosem láttak volna még európait, a többség valószínűleg nem is látott.”

Térjünk vissza a válogatotthoz. Gondolom, csalódott, hogy a románokat és az északíreket sem tudtuk megverni. Mi volt ennek az oka?
– Igen, mindkét mérkőzéssel kapcsolatban maradt bennem hiányérzet, mert nem világverő csapatokról van szó, a román válogatott sem az, hiába áll a hetedik helyen a világranglistán. Nyerhettünk volna, ha merünk passzolni, játszani, ha megbecsüljük a labdát.

Kívülről úgy tűnt, a románok ellen szinte esélyünk sem volt a győzelemre, mert nem tudtunk támadásokat felépíteni, helyzeteket kialakítani. A védelmünk stabil volt, de a védekezéssel megbízott emberek nem vették ki a részüket a támadásokból, így a támadók csak szenvedtek elöl, nem tudtak létszámfölényes helyzeteket kialakítani.
– Azért, mert belefáradtunk a védekezésbe, így nehéz. Sajnos, nem tudtuk megtartani a labdákat, így hiába is zárkóztunk volna fel a védelemből a támadáshoz, mire odaértünk volna, már az ellenfélnél volt a labda. A labdaszerzés önmagában nem elég, meg is kell tartani, hogy a támadáshoz felfutó emberek a harminc-negyven méteres sprintek végén pihenni tudjanak, ne kelljen egyből visszafelé indulniuk. Ezért többet kell járatni a labdát, meg kell becsülni, hogy támadásban is többet nyújthassunk. Nem szabad azonban keseregnünk, mert ebben a csoportban még bármi lehet, és ha nem sikerül egyenes ágon kijutni az Európa-bajnokságra, még mindig ott van a pótselejtező.

Elek jó néhány román támadást megakasztott (Fotó: Földi Imre)
Elek jó néhány román támadást megakasztott (Fotó: Földi Imre)

 

A POSZTVÁLTÁSOKRÓL
„A Videotonban huszonegy-huszonkét évesen én is és a stáb is kereste az ideális posztomat. Játszottam balhátvédet és voltam bal oldali támadó is, de Mezey Gyuri bácsi már akkor jelezte, hogy hosszú távon a védekező középpályás lehet az én posztom. Kínában is négy–kettő–három–egyes formációban, a négy védő előtt futballozom a középpályán. A feladataim ötven-ötven százalékban oszlanak meg a védekezés és a támadás között.”
Mennyit tud hozzátenni ehhez Bernd Storck szövetségi kapitány? Mi változott Dárdai Pál időszakához képest, a korábbi kapitány kapcsolatba lépett a csapattal a selejtezők során?

– Nem, nem beszéltünk Dárdai Pállal az összetartás során. Bernd Storcknak persze még időre van szüksége, de mindenki érzi rajta, hogy segíteni szeretne nekünk, hogy folytatódhasson az a folyamat, ami elkezdődött. A következő tábor nagy feladata az lesz, hogy begyakoroljuk, mi történjék akkor, ha nálunk van a labda.

Ez Feröer ellen különösen hangsúlyos kérdés lesz, de ezt eddig nem gyakorolták?
– Természetesen eddig is készültünk erre, Dárdainál is, Storcknál is. Ám rombolni mindig könnyebb, mint építkezni, vagyis a védekezés megszervezése könnyebb feladat, mint a csapat együttmozgásának a megszervezése. A védelmünk rendben van, ezt a védekezést kell párosítani eredményesebb támadójátékkal.

A CSAPATTÁRSRÓL, HUSZTI SZABOLCSRÓL
„Szabi természetesen sokat segített nekem mindenben, amikor a Csangcsunhoz kerültem, és persze azóta is jó a kapcsolatunk. A válogatott kapcsán időnként mennek az ugratások, hogy »én most indulok a csapathoz, Te is jöhetsz«, de komolyan nem szoktunk erről beszélgetni. Ő már több nyilatkozatában egyértelművé tette, nem akar többé a nemzeti csapatban szerepelni.”

A jövő nyáron huszonnyolc éves lesz. Mit gondol, az Eb lehetne az utolsó esélye arra, hogy felhívja magára a figyelmet, és esetleg Nyugat-Európába szerződhessen?
– Ez lenne a cél. Nem mondtam le arról, hogy Nyugat-Európában futballozzak. A következő átigazolási szezonban nem tervezek váltást, mert mint említettem, jól érzem magam a kínai klubomnál, de az Európa-bajnokság nekem is lehetőséget adna arra, hogy felhívjam magamra a figyelmet.

Amikor alapembere volt a bajnok Videotonnak, úgy tűnt, a fehérváriaktól is erősebb európai bajnokságba tud igazolni. Paulo Sousa érkezésével azonban háttérbe szorult, aztán következett kölcsönjátékosként egy rövidebb törökországi időszak, majd a DVTK. Hogyan emlékszik vissza a három évvel ezelőtt történtekre?

– Másképp is alakulhatott volna a karrierem, ha akkor a Videoton elenged Bölöni László csapatához, a PAOK-hoz, amely szeretett volna szerződtetni, de a két klub nem tudott megegyezni. Ugyanakkor nincs bennem tüske, és semmit sem bántam meg a múltból. A Videotontól sokat kaptam, és úgy érzem, sokat is tettem a csapat sikeres szerepléséért. Elfogadtam, hogy Paulo Sousánál megváltozott a helyzetem. Több csapattársammal ellentétben én nem akartam balhét, elmentem kölcsönbe Törökországba, majd a DVTK-hoz igazoltam.

Zárásként térjünk vissza a válogatotthoz. Mire számítsunk a következő, októberi meccsen Feröer ellen?
– Rájuk megyünk, és ami a csövön kifér…


EB-SELEJTEZŐK, AZ F-CSOPORT MENETRENDJE

2014. szeptember 7.:
Magyarország–Észak-Írország 1–2
(Priskin 75., ill. McGinn 81., Vanczák 88. – öngól)
Feröer–Finnország 1–3 (Holst 41., ill. Riski 53., 78., R. Eremenko 82.)
Görögország–Románia 0–1 (Marica 10. – 11-esből)

Október 11.:
Románia–Magyarország 1–1
(Rusescu 45., ill. Dzsudzsák 82.)
Finnország–Görögország 1–1 (Hurme 55., ill. Karelisz 24.)
Észak-Írország–Feröer 2–0 (McAuley 6., K. Lafferty 21.)

Október 14.:

Feröer–Magyarország 0–1 (Szalai 21.)
Finnország–Románia 0–2 (Stancu 54., 83.)
Görögország–Észak-Írország 0–2 (Ward 9., K. Lafferty 51.)

November 14.:
Magyarország–Finnország 1–0
(Gera 84.)
Görögország–Feröer 0–1 (Edmundsson 61.)
Románia–Észak-Írország 2–0 (Papp 74., 79.)

2015. március 29.:
Magyarország–Görögország 0–0

Észak-Írország–Finnország 2–1 (K. Lafferty 33., 38., ill. Sadik 92.)
Románia–Feröer 1–0 (Keserü 21.)

Június 13.:
Finnország–Magyarország 0–1
(Stieber 82.)
Feröer–Görögország 2–1 (Hansson 32., B. Olsen 70., ill. Papasztathopulosz 84.)
Észak-Írország–Románia 0–0

Szeptember 4.:
Magyarország–Románia 0–0

Görögország–Finnország 0–1 (Pohjanpalo 75.)
Feröer–Észak-Írország 1–3 (Edmundsson 36., ill. McAuley 12., 71., K. Lafferty 75.)

Szeptember 7.:
Észak-Írország–Magyarország 1–1 (Lafferty 93., ill. Guzmics 74.)

Finnország–Feröer 1–0 (Pohjanpalo 23.)
Románia–Görögország 0–0

Október 8.:
Magyarország–Feröer, 20.45

Észak-Írország–Görögország 20.45
Románia–Finnország 20.45

Október 11.:
Görögország–Magyarország, 18.00

Finnország–Észak-Írország 18.00
Feröer–Románia 18.00

AZ F-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Észak-Írország 8 5 2 1 12– 6 +6 17
2. Románia 8 4 4 7– 1 +6 16
3. MAGYARORSZÁG 8 3 4 1 6– 4 +2 13
4. Finnország 8 3 1 4 7– 8 –1 10
5. Feröer 8 2 6 5–12 –7 6
6. Görögország 8 3 5 2– 8 –6 3

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik