Dortmund: Bajner is tagja a Spanyolországba utazó keretnek

Vágólapra másolva!
2013.01.04. 12:59
null
Bajner Bálint is elrepülhet a Dortmund első keretével Spanyolországba (Fotó: archív)
Bajner Bálint is tagja a német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Borussia Dortmund spanyolországi edzőtáborba utazó huszonkét fős keretének – értesült a Nemzeti Sport Online.

A 22 esztendős magyar támadó, Bajner Bálint ma tudta meg, hogy – a dortmundiak harmadosztályban szereplő második együtteséből egyedüliként – bekerült a La Mangába repülő 22 fős első keretbe.

A Bundesliga harmadik helyén álló BVB holnap utazik edzőtáborba a spanyol tengerparti városba, ahol egy hetet fog eltölteni.

„A téli szünet előtt már voltak arra utaló jelek, hogy Bálint is a csapattal tarthat, az ugyanakkor meglepő, hogy a második keretből egyedül ő utazhat. Ez annak a jele, hogy ez nem csak amolyan jutalomutazás, hanem valóban rá kíváncsi a Jürgen Klopp vezette szakmai stáb” – nyilatkozta érdeklődésünkre a csatár menedzsere, Paunoch Péter.

A Dortmund vezetőedzője már korábban felfigyelt Bajner teljesítményére, aki az ősszel edzett is már együtt az első kerettel. A magyar csatár szezon közben szerződött a német harmadosztályú Dortmund II-höz, amelynél nyolc bajnokin négy gólt szerzett és egy gólpasszt is jegyzett.

BAJNER BÁLINT NYILATKOZATÁT A NEMZETI SPORT HOLNAPI SZÁMÁBAN OLVASHATJA!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik