Dortmund: a német élvonalra is kikérik Bajner játékengedélyét

B. G.B. G.
Vágólapra másolva!
2017.07.30. 08:53
Megszületett a megegyezés, már csak az aláírás hiányzik a szerződésről, és Bajner Bálint ismét a Borussia Dortmund futballistája lesz – ahogy azt a Nemzeti Sport Online néhány héttel ezelőtt elsőként előre jelezte.

A Nemzeti Sport információi szerint a 26 éves csatár szombaton megállapodott a Dortmunddal, és jövő hét elején két évre (vagy kettő plusz egyre) ír alá, így a jövő héten akár már szerepelhet is a német negyedosztályban szereplő Dortmund II-ben, amelynek a keretéhez tartozik majd.

A második együttes egyébként vasárnap a Rot-Weiss Essen ellen játssza első bajnoki mérkőzését a német negyedosztályban – a magyar játékos értelemszerűen ezen a találkozón még nem léphet pályára.

A második együttes egyébként vasárnap a Rot-Weiss Essen ellen játssza első bajnoki mérkőzését a német negyedosztályban – a magyar játékos értelemszerűen ezen a találkozón még nem léphet pályára.

Bajner Bálint 2012 és 2014 között már szerepelt a Dortmundnál, és Jürgen Klopp irányítása alatt az élvonalban is pályára lépett, a Mönchengladbach otthonában (1–1) csereként állt be.

Abból az együttesből jó néhányan ismerősként köszöntik majd a csatárt, Marco Reus, Mario Götze, Lukasz Piszczek, Marcel Schmelzer, Roman Weidenfeller, Nuri Sahin, Neven Szubotics és Erik Durm még mindig a Borussiát erősíti, igaz, az első csapat jelenleg Svájcban edzőtáborozik.


A találkozásra viszont előbb-utóbb biztosan sor kerül, Bajner Bálint ugyanis az első kerettel is edz majd, sőt kikérik a játékengedélyét az augusztus 18-án rajtoló német első osztály küzdelmeire is.

Bajner legutóbb az olasz Modenában futballozott, amelynél januárban közös megegyezéssel szerződést bontott, azóta nincs csapata.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik