DAC: Az első gól után nem volt idő ünnepelni – Kalmár Zsolt

DUDUCZ TIBOR (Aranyosmarót)DUDUCZ TIBOR (Aranyosmarót)
Vágólapra másolva!
2019.07.23. 10:31
null
(Fotó: Dömötör Csaba)
Kiderült, hogy a DAC-szurkolók kedvence kinek ajándékozta az Aranyosmarót elleni találatait. Kalmár Zsoltnak és csapatának csütörtökön már az Atromitosz elleni Európa-liga-meccsen kell bizonyítania.

 

– „Kalmár Zsolti a legnagyobb király!” – énekelte hosszú ideig a DAC szurkolótábora Aranyosmaróton, ahol csapata a Fortuna liga első fordulójában remek hajrával kettő-egyre győzött, s mindkét gólját ön szerezte. Mit szól a drukkerek rigmusához?
– Fantasztikus, nagyon jó érzés volt! – mondta Kalmár Zsolt, a DAC 15-szörös válogatott középpályása. – Minden tiszteletem a szurkolóké. Nagyon köszönjük, hogy ilyen nagy számban elkísértek minket Aranyosmarótra.

– A DAC idénybeli harmadik tétmérkőzését játszotta, s harmadik alkalommal is hátrányba került…
– Jól kezdtük az aranyosmaróti bajnokit, három-négy ígéretes lehetőségünk volt, ezeket értékesítenünk kellett volna. Ám sajnos kihagytuk a helyzeteinket, és egyből jött a hazai válasz. Már-már megszoktuk, hogy mindig hátrányból kell fordítanunk. Valamit változtatnunk kell, mert ez nem mehet mindig így. A legfontosabb, hogy megszereztük a három pontot, győzelemmel kezdtük az új idényt.

– Látni és érezni is lehetett, hogy a védelmük új összetételben állt fel.
– Danil Beszkorovajnij, az ukrán U20-as világbajnok először játszott, idő kell neki, hogy megszokja a csapattársakat, az új közeget. Nagy veszteséget jelent, hogy távozott Lubomír Satka, de hamarosan pótolni tudjuk. Remélem, hogy mindenki felnő a feladathoz, hisz jelentős célokat fogalmaztunk meg.

– Miből merítik az erőt, hogy nagyon gyakran az utolsó percekben szerzik meg a mindent eldöntő gólt?
– Érezzük mérkőzés közben, hogy a vége a miénk lesz, hiszen remek az erőnlétünk, és óriási akarattal futballozunk. Aranyosmaróton is nyomás alatt tartottuk a hazaiakat, az egyenlítés után, egy-egyes állásnál is biztosra vettem, hogy megnyerjük a találkozót. Örülök, hogy elhoztuk a három pontot, de a játékunkon még javítanunk kell. Ezúttal ugyanis nem volt meggyőző.

– Az első gólját fejelte, míg a másodiknál lapos lövése talált utat a kapuba a rengeteg láb között. Látta azt a kicsi rést?
– Csapattársam, Dominik Kruzliak visszajátszása után ösztönből rúgtam el a labdát, mivel nem volt sok időm. Szerencse, hogy megtaláltam a rést, és a labda a kapuban kötött ki.

– Két gólt szerzett, s különbözően ünnepelt.
– Az első után nem volt idő ünnepelni, siettem vissza a középkezdéshez. Elvégre nem a döntetlenért, hanem a három pontért mentünk Aranyosmarótra. A második, mindent eldöntő gól után azonban már jöhetett a szokásos, szalutálós ünneplés.

– Kinek ajánlja két gólját?
– Az egyik a barátnőmé, Karolináé, a másik a babánké, akinek az érkezése szeptemberben várható.

– Nagyon sűrű a programjuk. Bírják a feszített tempót?
– Jól sikerült a felkészülés, az erőnlétünk kiváló. A csütörtöki, görög Atromitosz elleni Európa-liga-selejtező előtt elegendő időnk lesz a regenerálódásra. Már hétfőn elkezdtük az erőgyűjtést, keddre szabadnapot kaptunk, szerdán meg már jön az El-meccs előtti edzés. Az Atromitosz ellen nagyon kemény csata várható, a célunk, hogy kivívjuk a továbbjutást.

EURÓPA-LIGA 2019–2020
SELEJTEZŐ, 2. FORDULÓ

NEM BAJNOKI ÁG

1. MÉRKŐZÉS – JÚLIUS 25., CSÜTÖRTÖK
20.30: DAC (szlovákiai)–Atromitosz (görög)
Dunaszerdahely, Mol Aréna

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik