Buzsáky: El kell gondolkodnom a hogyan továbbon

Vágólapra másolva!
2010.02.11. 14:29
null
Buzsáky kritikus, szerinte a QPR teljesen szétesett társaság benyomását kelti (Fotó: Action Images)
Címkék
Kedden az Ipswich ellen hazai pályán kapott ki 2–1-re az angol másodosztályú labdarúgó-bajnokságban a Queens Park Rangers. A csapat egyik magyar légiósa, Buzsáky Ákos csereként, 0–2-nél lépett pályára, és saját értékítélete szerint elég jól ment neki a játék. Hogy aztán ezzel milyen hatás gyakorolt a találkozót személyesen is megtekintő szövetségi kapitányra, Erwin Koemanra, azt nem tudja, lévén nem állt módjában vele beszélgetni a lefújást követően.

„Belül érzem igazán otthon magam, valószínűleg azért is kerültem ki korábban a csapatból, mert az oldalvonal mellett nem ment annyira a játék – nyilatkozta Buzsáky Ákos. – Sajnos teljesen szétesett társaság benyomását keltő együttesbe kellett beszállnom kedden, nulla kettes félidő után ugyan szépítettünk, nyomtunk folyamatosan, egyenlítenünk azonban nem sikerült. Szerintem elég jól ment a játék, hogy a kapitány miként értékelte a teljesítményemet, nem tudom, mert nem találkoztunk a meccs után."

MATTHÄUS LEHET A QPR EDZŐJE
Angol sajtóinformációk szerint az egykori magyar szövetségi kapitány, Lothar Matthäus lehet a Queens Park Rangers menedzsere.
A német szakember kedden a helyszínen tekintette meg a Championshipben szereplő csapat Ipswich elleni hazai, 2–1-es vereségét.
Mint ismert a Buzsáky-afférba belebukó Jim Magilton helyére érkező Paul Hart mindössze öt találkozó után otthagyta a csapatot, amelyet most ideiglenesen Mick Harford irányít.

„Priskin Tamás a két csapat megállapodása szerint nem szerepelhetett, remélem, vele kilábalunk a hullámvölgyből, mert most nagy zűrzavar uralkodik a klubnál. Nem úgy tűnik, mintha a vezetők ambicionálnák a Premier League-be kerülést, most pedig már odáig jutottunk, hogy a kiesés elkerülése ellen kell küzdenünk. A szerződésem még két évig érvényes, de el kell gondolkodnom a hogyan továbbon, mert nem szeretnék egy helyben toporogni."

A QPR a 30. fordulót követően 29 lejátszott mérkőzésen szerzett 34 pontjával a 17. helyen áll a huszonnégy csapatos Championshipben. A listavezető West Bromwich Albionnak 59, a sereghajtó Peterboroughnak 21 pontja van, tehát az első és utolsó helyezett is messze van a QPR-től. Viszont a 22. helyen álló Reading is gyűjtött már 32 pontot, úgyhogy az alsóházban igen sűrű a mezőny.

 A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
  1. West Bromwich 30 17 8 5 61–31 59
  2. Newcastle 29 17 8 4 48–20 59
  3. Nottingham Forest 30 15 10 5 46–23 55
  4. Cardiff 29 14 6 9 55–35 48
  5. Swansea 29 12 12 5 26–20 48
  6. Leicester 28 11 10 7 31–28 43
  7. Sheffield United 30 11 9 10 42–42 42
  8. Middlesbrough 30 11 8 11 42–34 41
  9. Blackpool 30 10 10 10 46–40 40
10. Barnsley 29 11 6 12 38–43 39
11. Watford 29 10 8 11 41–43 38
12. Preston 29 10 8 11 34–40 38
13. Bristol City 29 8 13 8 34–40 37
14. Coventry 30 9 10 11 34–41 37
15. Derby 30 10 6 14 33–41 36
16. Doncaster 28 8 10 10 34–36 34
17. Queens Park Rangers 29 8 10 11 41–47 34
18. Sheffield Wednesday 30 9 7 14 36–47 34
19. Crystal Palace 29 11 10 8 33–31 33
20. Ipswich 29 6 15 8 34–41 33
21. Scunthorpe 29 9 6 14 34–50 33
22. Reading 29 8 8 13 32–46 32
23. Plymouth 28 7 3 18 24–40 24
24. Peterborough 30 4 9 17 33–53 21

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik