Bundesliga: „fekete napja” után Szalai a Goal fókuszában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.12.05. 08:46
null
Jól jön az eltiltás Szalainak? (Fotó: Reuters)
Bár Szalai Ádám piros lapja miatt eltiltását tölti a pénteki Borussia Dortmund–Hoffenheim Bundesliga-mérkőzés alatt, mégis őt állította fókuszba a Goal.com német nyelvű kiadása, mely a magyar csatár útkeresésével foglalkozik – Szalai Bayern elleni „fekete napja” után.

Szalai Ádámnak a Bayern ellen minden összejött, ami összejöhetett – sajnos negatív értelemben. Beállt, kihagyhatatlan ziccerben telibe lőtte Manuel Neuert, majd kiállították a Dante elleni csúnya szabálytalanságért – így két mérkőzést eltiltása miatt ki kell hagynia.

PETRY: A BIZALOM MEGVAN!

Lássuk, miként vélekedik Szalai Ádám kiállításáról és helyzetéről a Hoffenheim magyar kapusedzője, Petry Zsolt, aki a Nemzeti Sportnak adott interjújában erre is kitért.


„Kissé talán frusztrált volt, amiért nem kezdőként kapott lehetőséget, de az is közrejátszhatott, hogy kihagyott egy nagy helyzetet – mondta a kapusedző. – Természetesen megviselte az eset, de mostanra feldolgozta. Amint újra lehetőséget kap, megmutatja, mire képes, afelől pedig nincs kétségem, hogy ismét bizonyíthat. A vezetőedző, Markus Gisdol szereti Ádámot, mert intelligens játékos, aki elvégzi a rá bízott feladatokat, tehát a bizalom megvan. A hozzáállása kifogástalan, így csak időre, szorgalomra és fegyelemre van szüksége, hogy az önmagától elvárt szintre kerüljön. Biztos vagyok benne, hogy hamarosan olyan formában futballozik, mint annak idején Mainzban."


„Talán az eltiltás még jól is jön a csatárnak, aki mainzi távozása óta mintha egyre jobban szem elől vesztené a következő lépcsőfokot a karrierjében” – írja a Goal.com német kiadása, mely visszatekint Szalai pályafutására a mainzi berobbanástól kezdve.

A Bundesliga-szakíró Oliver Maywurm szerint Szalai szezonbeli statisztikái a legjobb esetben is vegyesnek minősíthetők. A magyar centert rendre kiszorítja a kezdőből Anthony Modeste, aki kicsit gyorsabb, dinamikusabb, jobb a labdaátvételekben és megjátszásokban, valamint jobban érzi a kontrajátékot – Markus Gisdol vezetőedző ezért idegenben rendre vele játszat csatárt. Szalai a Werder Bremen elleni, 2. fordulóbeli mérkőzés óta nem került idegenben a kezdőcsapatba, és összesen három Bundesliga-mérkőzés volt a szezonban, amit végigjátszott.

Szalai mutatói eddig: 3 bajnoki gól, gólpasszt nem adott, 16 kapura lövés és 14 kapura lövési előkészítés a csapattársaknak, valamint 161 párharc, melynek 41 százalékát nyerte meg (ez centernél átlagos mutató). Meccsenként 18 passzt vállalt, ezek 63.5 százaléka ment saját játékoshoz.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik