Bologna: Ez nem elég, jobban kell koncentrálnunk! – Nagy Ádám

Vágólapra másolva!
2016.12.11. 18:58
Nagy Ádám szerint a koncentrációval volt a probléma, ezért nem tudott nyerni a Bologna az Empoli elleni mérkőzésen.

Nagy Ádám kezdő volt a Bolognában, amelyben november 20. óta nem lépett pályára bajnoki találkozón. A válogatott középpályás csapata odahaza gól nélküli döntetlent játszott a kiesés elől menekülő Empolival.

„Jó meccset játszottunk, de a teljesítményünk nem volt elég a három ponthoz – mondta Nagy Ádám a bolognafc.it-nek. – Jobban kell koncentrálnunk, különösen a tizenhatos környékére érkezve. Voltak lehetőségeink, de mindig hibáztunk az utolsó pillanatokban.”

„Meg kellene nyernünk az ilyen találkozókat, de ahhoz szükségünk van a gólokra. Biztos vagyok benne, hogy utána sikeresebbek leszünk. Nálunk volt többet a labda, irányítottuk a mérkőzést. Nagy nyomást helyezett ránk az Empoli, de így is tudtunk helyzeteket kialakítani.”

„Nem aggódunk, mert tudjuk, mentálisan erősek vagyunk. A pályán és azon kívül is szervezettek vagyunk. Jön a Pescara elleni mérkőzés, az nagyon fontos lesz, hogy feljebb tudjunk lépni a tabellán.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik