Bogdán: Hála az égnek, hogy Modric ballal lőtt!

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2016.03.30. 10:36
null
Bogdán Ádám a szünetben állt be a horvátok ellen, a második félidőt lehozta gól nélkül (Fotó: Földi Imre)
A Liverpoolnál csaknem három hónapja partvonalon kívülre kerülő Bogdán Ádám két év után léphetett pályára nemzeti csapatunkban. Az immár 20-szoros válogatott kapus a horvátok elleni felkészülési mérkőzésen kapott esélyről úgy érzi: feldobódott tőle.



– Ha nem tévedek, jót tett a lelkének, hogy Horvátország ellen
védhetett egy félidőt, ráadásul gólt sem kapott.
– Abszolút jót tett! Ha fogalmazhatok így, jólesett, hogy a kapuba állhattam, felemelő érzés volt telt ház előtt ilyen kaliberű vetélytárs ellen játszani – mondta Bogdán Ádám a Nemzeti Sportnak. – Karrierem során először léptem pályára a Groupama Arénában, és bár huszonnyolc éves koromra megéltem már ezt-azt, lenyűgözött a hangulat. Tényleg örültem, hogy ennek a meccsnek részese lehettem.

– Arra még emlékszik, mi történt kétezertizennégy március ötödikén?
– Felkészülési mérkőzésen kettő egyre kikaptunk Finnországtól. S a szombati találkozót megelőzően legutóbb akkor szerepeltem a válogatottban. A kétéves kihagyás miatt némi drukk dolgozott bennem, bizonyítani akartam, hogy lehet velem számolni.

– Máskor ez szót sem érdemelne, most azonban igen: mindjárt a második félidő elején magabiztosan húzta le a labdát egy veszélyesnek tűnő beadásnál.
– A felvetés jogos, mivel a Watford és az Exeter elleni meccsen nem úgy reagáltam a középre érkező labdára, ahogy kellett volna. Tulajdonképpen emiatt „bűnhődöm” azóta is, hiszen a Liverpool első csapatában január nyolcadika óta nem jutottam szóhoz. A szombati beadásra visszatérve, azért nem volt az annyira veszélyes. Noha Mario Mandzukiccsal az élen jól fejelő futballistákat vonultatott fel a horvát csapat, számomra optimálisan szállt a labda középre, könnyen megfogtam.

– Mint a hajrában a Real Madrid kiválóságának lövését is...
– Hála az égnek, hogy Luka Modric ballal lőtte el a labdát! Ismerve a képességeit, ha a jobb lábával veszi célba a kaput tizenhét-tizennyolc méterről, nagyobb gondot is okozhatott volna. Nem volt nagy bravúr, jóllehet örültem, hogy jól kivitelezett vetődéssel megkaparintottam a labdát, így maradt az egy egy. Horvátország ellen szerintem jó eredmény a döntetlen. Becsülettel odatettük magunkat, csapatként mutattuk meg, hogy van bennünk erő. Nem csoda, hogy feldobódva repültem vissza Liverpoolba. A kérdés csupán az, hogy meddig tart ez az állapot.

A NEMZETI SPORT SZERDAI SZÁMÁBÓL MEGTUDHATJÁK, HOGY BOGDÁN ÁDÁM VAJON EMÉSZTI MÉG MAGÁT A LIVERPOOLI HIBÁI MIATT. A KAPUS KITÉR ARRA IS, HOGY MILYEN TERVEI VANNAK ANGOL KLUBCSAPATÁBAN, VALAMINT AZ EB-RÉSZVÉTEL SZEMPONTJÁBÓL ÉLNI TUDOTT-E A KAPITÁNYTÓL KAPOTT LEHETŐSÉGGEL!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik