Az Audi is befolyásolhatja Hajnal Tamás jövőjét?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.12. 09:17
null
Hajnal Tamás jövője bizonytalan az Ingolstadtnál (Fotó: Veres Viktor, archív)
Hajnal Tamást 2016-ig szerződés köti a német másodosztályú Ingolstadthoz. Mivel azonban a tavasszal egyetlen bajnokit sem játszott a csapatban, nem lenne meglepő, ha távozna. A német sajtó azonban azt fejtegeti, hogy az elválás nem lesz egyszerű, ugyanis a középpályást még 2016-ig szerződés köti a klubhoz, ráadásul tovább bonyolítja a helyzetet a játékos Audival kötött reklámszerződése.

 

ITTHONRÓL IS KERESTÉK MÁR

„Én már januárban szerettem volna klubot váltani, mert a jelenlegi edzőnknél nem látok esélyt arra, hogy bekerüljek a csapatba. Ezt akkor jeleztem is a vezetőinknek, de hallani sem akartak a távozásomról. Most ismét beszélgetek a vezetőkkel, mert elsősorban a klub döntésén múlik a jövőm, hiszen még két évig él a szerződésem. Éppen ezért konkrétumokkal nem tudok szolgálni, de a nyári átigazolási időszak alatt várható változás a helyzetemben” – fogalmazott a jövőjével kapcsolatban a Nemzeti Sport Online megkeresésére Hajnal Tamás.

„Arról már korábban nyilatkoztam, hogy az Audival is kötöttem egy ötéves szerződést. Azért is volt szimpatikus az Ingolstadt ajánlata, mert amellett, hogy jelentős szakmai célokat fogalmaztak meg a feljutásban gondolkodó vezetők, az Audival kötött ötéves együttműködés már az aktív labdarúgó-pályafutásom utáni időszakra is perspektívát nyújt. Az autógyártó céggel és anyavállalatával, a Volkswagennel egyébként remek a kapcsolatom, jól tudunk együtt dolgozni. A szerződésem részleteiről nem nyilatkozhatom, de az Audival kötött egyezség nem feltétlenül függ össze a labdarúgó-pályafutásommal, amit most előnyben részesítek, mert néhány évig még szeretnék futballozni” – tette hozzá a középpályás.


Adja magát a kérdés, hazatérne-e, és ha igen, akkor szóba jöhet-e volt csapata, a Ferencváros, vagy esetleg az Audi által szponzorált Győri ETO, amely Pintér Attila idejében egyszer már szerette volna szerződtetni.


„Nem zárok ki semmit. Van érdeklődés, többek között itthonról is. Ennyit mondhatok ezzel kapcsolatban” – reagált Hajnal.

A liga-zwei.de részletesen foglalkozik a német másodosztályban 10. helyen végző Ingolstadt keretében várható nyári változásokkal. A cikk kifejti, hogy Andreas Buchner elfogadta a klub szerződéshosszabbítási ajánlatát, míg a brazil Caiuby és Hajnal Tamás jövője kérdéses a klubnál.

Főleg a magyar válogatott középpályás helyzete tűnik bonyolultnak a forrás szerint, annak ellenére, hogy Ralph Hasenhüttl, a csapat vezetőedzője a múlt héten jelezte, hajlandóak elengedni a futballistát.

A 33 éves Hajnalt ugyanis 2016-ig szerződés köti az Ingolstadthoz, de nem csak a csapattal áll szerződésben. Tavaly nyári érkezésekor a csapat főtámogatójával, az Audival is szerződést kötött, méghozzá öt évre. A megállapodások felmondásának pedig alighanem áruk van.

„A város az Audi cég fellegvára, és a vállalat nemrégiben bejelentette, hogy az eddigieknél is jelentősebb energiákat fektet be a csapat sikerei érdekében – nyilatkozta a Nemzeti Sportnak Hajnal Tamás még tavaly nyáron a szerződéskötéskor. – Három évre szóló szerződést írtam alá, a klub pedig egy hároméves projektet indított el, amelynek végéig az élvonalba való feljutás a cél. További érdekesség, hogy külön szerződést kaptam az Auditól is, ami öt évre szól, és egyfajta nagyköveti szerepet határoz meg. Ennek aláírásával már a pályafutásom utáni életemre is gondolok, hosszabb távon is a klub és az Audi kötelékeiben maradhatok. A klub részéről a vezetők kijelentették: ha a három év lejárta után még érzek elég erőt a folytatáshoz, újabb szerződést kaphatok, később pedig más területen szánnak nekem feladatot. Ha minden jól megy, addigra A-licences edző leszek, és ilyen feladatkörben kapcsolódhatok be a szakmai munkába.”

Hajnal reagálását a jelenlegi helyzetre keretes írásunkban olvashatja.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik