Ausztrália: nagy sorozatot szakítottak meg Sándorék

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.12.19. 13:51
Bár a Sándor Györggyel felálló Perth Glory megszakította az éllovas Western Sydney hétmeccses győzelmi sorozatát, megvernie a vendégek 81. percben szerzett gólja miatt nem sikerült.

Sándor György végigjátszotta a meccset, amelyen már a 2. percben vezetést szerzett csapata. A bajnokságot vezető Western Sydney Wanderers november elsején éppen a Perth legyőzésével indította győzelmi sorozatát, és most sem adta meg magát, a 20. percben egyenlített.

A magyar légióst ezúttal a középpálya jobb oldalára állító Perth a 60. percben újra vezetett, de a vendégek megint egyenlítettek, és 2–2 lett a vége. A lefújás után Sándor összeszólalkozott egyik csapattársával, a védő Michael Thwaite-tel.

A Perth továbbra is a tízcsapatos bajnokság 8. helyén áll, négy pontra a rájátszást érő 6. helytől. A Wanderers előnye három pontra olvadt az élen a melbourne-i derbin a Victoryt 1–0-ra legyőző Melbourne City előtt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik