Kemény fiúk az Olsen-bandában

Vágólapra másolva!
2010.05.29. 00:39
null
Christian Poulsen (balra) nem megy a szomszédba egy kis keménységért (Fotó: Action Images)
A kiválasztottjaihoz a végsőkig ragaszkodó dán szövetségi kapitány, Morten Olsen kitartása meghozta gyümölcsét, hiszen az északiak részt vehetnek az első afrikai világbajnokságon.

Egy csatárral

A dán válogatott, ha még csak másodpercekre is idézte a Lerbyék, majd a Laudrupok fémjelezte dán dinamitokat, összességében magabiztosan jutott ki a 2010-es, dél-afrikai világbajnokságra. Az egykori kiváló védekező szakember, Morten Olsen magától értetődően egy harcos, kőkemény, a védekezésre építő csapattal operál. Igaz, ha a joga bonitót tartaná élete és válogatottja szervező erejének, akkor nagy bajban lenne, hiszen játékoskerete alkalmatlan az ilyesmire.

Viking fal

Az Olsen-banda egyese az a Thomas Sörensen, akit húszas évei elején még Peter Schmeichel utódaként emlegettek, ám gyakori potya góljai miatt szépen el is ásta magát a komolyabb csapatoknál. Mivel vetélytársainál, Jesper Christiansennél és Stephan Andersennél még így is megbízhatóbb és ügyesebb kapuvédő, a világbajnokságon ő kezdhet majd. Előtte sokat tapasztalt veteránok teljesítenek szolgálatot: a jobb oldalon a Blackburnben edződő Lars Jacobsen (akit ne tévesszünk össze az átellenben bevetett Michael Jakobsennel), mellette a Palermót erősítő Simon Kjaer, a fiorentinás Per Kröldrup, valamint a liverpooli Daniel Agger alkothat belső párost. A korábbi tartalékok (a sokoldalú William Kvist és a balbekk Christopher Poulsen) közül utóbbi főszereplővé léphet elő Dél-Afrikában. A legnagyobb fejtörést az okozhatja Olsennek, hogy a Kjaer, Kröldrup, Agger trió közül melyik kettő alkosson középen védelmi párost.

 

Kényszerötös

Mivel nincs két, nemzetközi színvonalon teljesítő csatáruk a dánoknak (sőt, sokak szerint egy sincs...), öt középpályással operálnak az északiak, akik közül kettő csakis a védekezéssel törődik, ketten pedig szélsőként segítik az egy szem éket. Az utolsó ember Olsen igazi nagy találmánya: visszavonta a helyi csatárlegendát, a már jóval harmincon felüli Jon Dahl Tomassont a darálóból, így ő hatalmas rutinjával a középpályáról segíti a támadásokat. A selejtezők végére a két Poulsen, az aarhusos Jakob és a juventusos Christian alkotott középen igen hatékony szűrőkettőst, míg a jobb szélen a sokadvirágzását élő Dennis Rommedahl, a másikon pedig a már 34 esztendős Martin Jörgensen ügyeskedett. A kispadon három teljes értékű, azaz nyugodt szívvel beküldhető csereember ülhet a vb-n: a több poszton is bevethető Daniel Jensen, a kreatív támadó középpályás, Thomas Kahlenberg és a sokat látott szélső, Jesper Grönkjaer.

 

Hol van már Brian Laudrup és Preben Elkjaer Larsen?

A tízből kilenc világbajnoki selejtezőn lépett pályára az Arsenal nyakigláb támadója, a tehetséges, de igen szertelen Nicklas Bendtner, aki három gólt szerzett a kvalifikáció során, igaz, ezek mind pontot vagy pontokat jelentettek. Ötig jutott a Toulouse-ban játszó Sören Larsen, aki csak ötször lépett pályára. Az új generáció kiválóságai (Martin Bernburg, Morten „Duncan" Rasmussen, Morten Nordstrand) egyelőre még csak igen óvatosan kapargatják a kezdő ajtaját, nem is lesznek ott a vb-n, de ne feledjük, hogy Tomasson is bevethető középcsatárként.

 

A dinamit új képlete: 4–2–3–1

 

Morten Olsen ragaszkodik a 4–2–3–1-es hadrendhez, amelyik alkalmanként 4–3–3-ra módosul, például a svédeket is így győzték le odahaza. Egy „őszinte", nordikusan acélos, a lehető legegyszerűbb eszközökkel operáló védelem; két igazi gyepnyűvő szűrő, akik közül Christian Poulsen minden ellenfél réme, a futball szadomazója; két gyors, de állpelyheit már régen elveszítő szélső, egy veterán visszavont középcsatár, és egy colos center alkotja a dán válogatottat. A kispadon a fiatal támadó középpályás, Christian Eriksen személyében egy titkos fegyvert is rejtegető „Olsen's Eleven" képviseli Skandináviát Dél-Afrikában, és reális eséllyel bír a legjobb 16 közé kerülésre.

DÁNIA 30 FŐS KERETE 
Kapusok: Thomas Sörensen (Stoke City), Stephan Andersen (Bröndby), Kim Christensen (IFK Göteborg), Jesper Christiansen (FC Köbenhavn)
Hátvédek: William Kvist (FC Köbenhavn), Lars Jacobsen (Blackburn Rovers), Simon Kjaer (Palermo), Per Kröldrup (Fiorentina), Daniel Agger (Liverpool), Patrick Mtiliga (Málaga), Simon Poulsen (AZ Alkmaar)
Középpályások: Martin Jörgensen (AGF), Christian Poulsen (Juventus), Daniel Jensen (Werder Bremen), Jakob Poulsen (AGF), Michael Silberbauer (FC Utrecht), Dennis Rommedahl (Ajax), Jesper Grönkjaer (FC Köbenhavn)
Csatárok: Thomas Kahlenberg  (Wolfsburg), Thomas Enevoldsen (Groningen), Michael Krohn-Dehli (Bröndby), Christian Eriksen (Ajax), Mikkel Beckmann (Randers FC), Jon Dahl Tomasson (Feyenoord), Sören Larsen (Duisburg), Nicklas Bendtner (Arsenal)
Biztonsági tartalékok: Anders Möller Christensen (OB), Leon Jessen (Midtjylland), Mikkel Thygesen (Midtjylland), Morten Rasmussen (Celtic)
DÁNIA ÚTJA A VB-RE
EURÓPAI ZÓNA, 1. CSOPORT
Magyarország–Dánia 0–0
Portugália–Dánia 2–3 (Nani 42., Deco 86. – 11-esből, ill. Bendtner 84., C. Poulsen 90., D. Jensen 92.)
Dánia–Málta 3–0 (S. Larsen 10., 47., Agger 29. – 11-esből)
Málta–Dánia 0–3 (Larsen 12., 23., Nordstrand 89.)
Dánia–Albánia 3–0 (Andreasen 31., S. Larsen 37., C. Poulsen 80.)
Svédország–Dánia 0–1 (Kahlenberg 22.)
Dánia–Portugália 1–1 (Bendtner 42., ill. Liédson 87.)
Albánia–Dánia 1–1 (Bogdani 51., ill. Bendtner 40.)
Dánia–Svédország 1–0 (J. Poulsen 79.)
Dánia–Magyarország 0–1 (Buzsáky 35.)
Dánia csoportelsőként jutott ki a világbajnokságra.
A csoport többi eredményét itt olvashatja.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik