Volt fradista Bicskén; lépéselőnyben a Pécs és az Érd – NB III-as rajt

P. K.P. K.
Vágólapra másolva!
2020.03.07. 11:56
null
A zöld mezes érdiek és a piros-feketében játszó pécsiek is a feljutás reményében lépnek pályára az NB III tavaszi szezonjában – a két csapat egymás elleni edzőmeccse döntetlennel zárult (Fotó: <a href="https://www.facebook.com/erdivse/">facebook.com/Érdi VSE</a>)
A hosszú téli szünet után a hétvégén mindhárom csoportban folytatódik a labdarúgó NB III 2019–2020-as idénye. A téli listavezetők, így nyugaton az Érd, a Közép-csoportban a Pécsi MFC, keleten pedig a Füzesgyarmat bízhat a feljutásban, de jó tavasz esetén a III. Kerület, a Lipót, a Szentlőrinc és a DEAC is eséllyel pályázhat arra, hogy megszorongassa vagy akár meg is előzze a jelenlegi éllovast. Ami a tabella alsó felét illeti, már sokasodnak a kérdőjelek...  

 

Mielőtt kitérünk az NB III-as keretekben történt változásokra és a tavaszi esélyekre, érdemes leszögezni, hogy a három csoport bajnoka feljut az NB II-be, míg az eredeti versenykiírás szerint a 14–16. helyezettek, illetve a legrosszabb 13. kiesik, tíz bajnok pedig feljut a megyei bajnokok közül. Viszont a Magyar Labdarúgó-szövetség kilátásba helyezte, hogy az új idényben az NB I-es klubok második csapatai, akár az NB III létszámának emelésével is, lehetőséget kaphatnak a harmadosztályban való indulásra. Ez a kiesés, illetve a feljutás szempontjából még átírhatja az eredeti forgatókönyvet, de végleges döntés ezzel kapcsolatban még nem született.

NYUGATI CSOPORT – HÁRMAS VERSENYFUTÁS

Az NB III csoportjai közül a nyugati lehet az egyetlen, amelyben nem két, hanem három csapat verseng reális eséllyel a feljutásért, vagyis a bajnoki címért. Az Érdi VSE a 2. helyen álló III. Kerület előtt négy, a 3. helyezett Lipót SK előtt hat ponttal vezet. Az Érd az utolsó téli felkészülési meccsén 2–2-es döntetlent játszott a Közép-csoportban listavezető Pécsi MFC-vel. Ez az eredmény is jelezheti, megfelelő állapotban várja a tavaszi rajtot Limperger Zsolt vezetőedző csapata, amelynek keretében nem sok változás történt. Pintér Nikolasz ugyan a BVSC-hez szerződött, de ő ősszel csak két meccsen kezdett. A meghatározó játékosok, köztük a házi góllövőlistát nyolc találattal vezető Kollega Krisztián, a felkészülés során kisebb sérülést szenvedett, ősszel hat gót jegyző Melczer Vilmos, valamint az ötgólos Mojzer György is maradt a csapatnál, amely két fő riválisával egyaránt otthon játszik tavasszal.

A 2. helyen álló III. Kerülettől távozott a középpályáról és Siófokra igazolt Nikházi Márk, a többi, korábban az NB I-ben is megfordult rutinos játékos, így Rajczi Péter, Bori Gábor és Czvitkovics Péter is maradt. Kemenes Szabolcs vezetőedző csapatának helyzetét a négypontos hátrány mellett az nehezítheti, hogy a tavasz rangadóját, az Érd elleni, április 26-i meccset idegenben vívják.

A feljutásért folyó versenybe a Lipót Pékség SE is beleszólhat, amely soraiban tudhatja a csoport góllövőlistáját 12 találattal vezető Zimonyi Dávidot, és amely a Magyar Kupa nyolcaddöntőjének első meccsén az élvonalbeli ZTE ellen is képes volt meglepetésre, még ha a 3–1-re megnyert első meccs után a visszavágón ki is kapott 5–1-re. És ne feledjük, hogy Harsányi Zoltán, Zámbó Bence vagy éppen Nagy Olivér személyében Lipóton is több volt NB I-es játékos található a keretben. Kulcskérdés lesz, mi sül ki a tavaszi 4. fordulóban, az Érd–Lipót meccsből...

Ami az alsóházat illeti, érdemes megemlíteni, hogy az utolsó előtti, 15. helyen álló Hévíz összesen hét új játékost szerződtettet, közülük négyet magasabb osztályból vett kölcsön a bennmaradás reményében. Siófokról a 19 éves kapust, Benke Andrást és a védő Csibra Dánielt, míg a szintén védő Sebestyén Lórántot és a támadó Szökrönyös Dánielt a ZTE-től. Jelentősen erősített a 10. helyen álló Bicske is, amely két volt NB I-es támadót szerződtetett Soroksárról: Frőhlich Rolandot és a korábban a Ferencvárosban is futballozó Pölöskei Pétert.

NB III, NYUGATI CSOPORT
18. FORDULÓ, VASÁRNAP
11.00: Mol Fehérvár FC II–Veszprém
11.00: Puskás Akadémia II–FC Nagykanizsa
14.30: Pápai FC–Érd
14.30: Lipót SK–BKV Előre
14.30: Komárom VSE–Mosonmagyaróvár
14.30: Sárvár FC–Hévíz SK
14.30: Bicskei TC–III. Kerületi TVE (Felcsúton)
15.00: Ménfőcsanak–Balatonlelle

A NYUGATI CSOPORT ÁLLÁSA
1. Érdi VSE 17 12 3 2 36–13 +23 39
2. III. kerületi TVE 17 10 5 2 38–18 +20 35
3. Lipót SK 17 10 3 4 27–18 +9 33
4. Pápai FC 17 8 5 4 24–20 +4 29
5. FC Nagykanizsa 17 8 3 6 25–23 +2 27
6. Ménfőcsanak ESK 17 7 6 4 21–19 +2 27
7. Komárom VSE 17 6 5 6 25–21 +4 23
8. Mosonmagyaróvár MTE 17 6 4 7 28–27 +1 22
9. Veszprém 17 5 6 6 19–15 +4 21
10. Bicskei TC 17 5 6 6 19–22 –3 21
11. BKV Előre 17 5 5 7 19–22 –3 20
12. Puskás Akadémia FC II 17 5 3 9 25–26 –1 18
13. Sárvár FC 17 4 6 7 15–22 –7 18
14. Mol Fehérvár II 17 3 7 7 14–23 –9 16
15. Hévíz SK 17 3 3 11 20–37 –17 12
16. Balatonlelle SE 17 2 4 11 10–39 –29 10

 

KÖZÉP-CSOPORT – „CSAK A MUNKÁS”?

A Közép-csoportban ősszel hengerelt a Pécsi MFC,így gyakran zenghetett a mecsekaljai lelátóról a „csak a Munkás” rigmus,ugyanisa piros-fekete gárda63 gólt szerzett és csak nyolcat kapott, a 17 meccséből pedig 14-et megnyert, viszont egyetlen vereségét éppen a 2. helyen álló, megyei rivális Szentlőrinctől szenvedte el, amely így csak négy pontra van lemaradva a pécsiektől.

A felkészülési időszakban a PMFC egy jókora szurkolói verekedéssel került be az országos hírekbe a horvát Cibalia elleni edzőmeccs után. Ami a csapattal kapcsolatos szakmai történéseket illeti: távozott a hétgólos csatár, Máté János, aki Tiszakécskére igazolt az NB II-be, viszont érkezett a rivális,3. helyen állóMonorban ősszel szintén hét gólig jutott Adamcsek Máté. Szentlőrincen a legnagyobb változás, hogy Gombos Zsolt vezetőedző a 11. helyezett Kecskeméthez szerződött, helyét az eddigi is a klub alkalmazásában álló Lóczi István vette át.

A tabella alsó felébe tartozó csapatok közül a sereghajtó Kelen SChat, a 14. Taksony és a 13. Szabadkikötő négy-négy új játékost igazolt, de a névsor alapján nehéz eldönteni, kik jelentenek majd valódi erősítést, mert az érkezők nagyobb része vagy másik NB III-as klubtól érkezett vagy olyan másodosztályú csapattól, melynél kevesebb lehetőséget kaptak, kevésbé voltak játékban az ősszel. A legnagyobb átalakulás egyébként a 8. helyen telelő Rákosmenténél ment végbe, melytől tízen távoztak, kilencen viszont érkeztek.Az RKSK számára érzékeny veszteség lehet, hogy a csoport góllövőlistáját 14 találattal vezető Kokenszky Norbert a közvetlen riválisnak számító, a 8. RKSK-hoz hasonlóan eddig 22 pontot szerző, 9. helyen álló Dabas-Gyónhoz igazolt. Érdekesség, hogy a góllövőlistán 12 góllal a 2. helyen álló kozármislenyi Jelena Richárd is klubot váltott, de ő két osztályt is, ugyanis Kisvárdára szerződött az NBI-be.

NB III, KÖZÉP-CSOPORT
18. FORDULÓ, VASÁRNAP

14.30: Szentlőrinc–Dunaújváros
14.30: Szekszárd–Dabas
14.30: Kozármisleny–Dunaharaszti MTK
14.30: Taksony–PMFC
14.30: Dabas-Gyón FC–THSE-Szabadkikötő
14.30: Rákosmente–Bp. Honvéd II
14.30: Monor–Kecskeméti TE
14.30: Kelen SC–Iváncsa

A KÖZÉP-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Pécsi MFC 17 14 2 1 63–8 +55 44
2. Szentlőrinc SE 17 12 4 1 27–10 +17 40
3. Monor 17 9 5 3 28–13 +15 32
4. Iváncsa KSE 17 9 4 4 29–17 +12 31
5. Dunaújváros 17 8 3 6 25–26 –1 27
6. Kozármisleny FC 17 7 6 4 30–25 +5 27
7. FC Dabas 17 7 2 8 13–18 –5 23
8. Rákosmente KSK 17 6 4 7 28–28 0 22
9. Dabas-Gyón FC 17 6 4 7 18–26 –8 22
10. Budapest Honvéd-MFA II 17 5 6 6 31–26 +5 21
11. Kecskeméti TE 17 5 4 8 22–23 –1 19
12. Szekszárdi UFC 17 4 6 7 22–32 –10 18
13. THSE-Szabadkikötő 17 4 3 10 19–51 –32 15
14. Taksony SE 17 4 2 11 14–28 –14 14
15. Dunaharaszti MTK 17 2 5 10 11–34 –23 11
16. Kelen SC 17 2 4 11 20–35 –15 10


KELETI CSOPORT – A FÜZESGYARMAT VAGY A DEAC FELJUT, DE MI LESZ AZ ALSÓHÁZBAN?

Az őszi idény alapján a legnagyobb csata a feljutásért a Keleti csoportban várható, hiszen csakkét pont választja el az éllovas Füzesgyarmatot a 2. helyen álló DEAC-tól.A Füzesgyarmat legnagyobb erénye ősszel az volt, hogy messze a legkevesebb gólt kapta a bajnokságban, 16 meccsen16-ot, viszont csak 29-et szerzett, 15-tel kevesebbet, mint a 2. DEAC, és a három csoport éllovasai között is ez a legkevesebbet. Nagy kérdés, tud-e ezen a gólátlagon javítani Csillag László csapata, illetve ha nem, akkor hasonló gólmennyiség mire lehet elég a tavasszal. A listavezetőtőlatélenhatan is távoztak, és bár kulcsemberek nincsenek a távozók között, Gheorghe Popescu és Lukács Zsombor góljai hiányozhatnak tavasszal (három-három gólt jegyeztek ősszel). Igaz, öten is érkeztek,de kimondottan gólerős játékos az érkezők között sincs.

Nemúgya 2. helyezett DEAC-ban, amelynek csatára,Bárány Donát 19 találattal a teljes NB III-ban a legeredményesebb játékosnak bizonyult az ősszel és ott van a támadósorban a korábbi NB I-es Ibrahima Sidibeis, aki kilenc gólig jutott az idény első felében.

Ráadásul adebreceniektámadójátékaaszintén volt NB I-es Rezes László érkezésével még hatékonyabbá válhat. A DEAC kapcsán csak az a kérdés, hogy a Győrbe szerződöttkorábbi vezetőedző, Kondás Elemér helyét a télen átvevő Schön László milyen gyorsan tud egy hullámhosszra kerülni a csapattal, az elmondott terveinek megfelelően tudja-e folytatni a Kondás Elemér révén megkezdett munkát. A Füzesgyarmatnak annyi minimális előnye van a DEAC-cal szemben, a kétpontos előnyén túl, hogy május 10-én hazai pályán fogadja az egyetemi csapatot.

Ami a tabella alsó felét illeti, meglehetősen belezavarhat a képbe, ha az NB I-es klubok második csapatai a tervezett változtatásnak köszönhetően jövőre automatikusan a harmadosztályban indulhatnak, mert akkor a 15. helyen álló DVTK II-nek és a 13. DVSC II-nek tulajdonképpen teljesen tét nélkülivé válna a tavaszi szezon, hiszen nem eshetnének ki. Miután az Ózdi Kohászt már ősszel kizárták, így a jelenlegi kiírás értelmében az Ózdon kívül még két kieső lesz, jelenleg a DVTK II és az FC Hatvan áll kieső helyen, előbbit hét, utóbbit három pont választja el a DVSC II-től. Viszont vannak a tabellán előrébb helyezkedő csapatok között is olyanok, melyeknél létszámgondok lehetnek a tavasszal. Gondolunk például a 6. helyen álló Jászberényre, melytől tíz játékos távozott a télen és egy sem érkezett, de nem tűnik ideálisnak a helyzet Sényőn sem, ahonnan négyen távoztak és csak egy új játékos érkezett, továbbá jelentősen csökkent a keret létszáma a 11. Eger SE-nél is.

NB III, KELETI CSOPORT
18. FORDULÓ, VASÁRNAP

11.30:
Putnok FC–Balassagyarmat
14.30: Füzesgyarmat–ESMTK
14.30: Gyöngyös–Cegléd
14.30: DVTK II–Jászberény
14.30: DVSC II–Tiszaújváros
14.30: Tállya–Sényő
14.30: Ózd–Debreceni EAC
14.30: Eger–FC Hatvan

A KELETI CSOPORT ÁLLÁSA
1. Füzesgyarmati SK 17 13 1 3 32–17 +15 40
2. Debreceni EAC 17 12 2 3 48–20 +28 38
3. Ceglédi VSE 17 9 4 4 28–23 +5 31
4. ESMTK 17 8 6 3 30–21 +9 30
5. Sényő FC 17 8 6 3 36–28 +8 30
6. Jászberényi FC 17 7 8 2 34–23 +11 29
7. Tiszaújváros 17 8 3 6 28–21 +7 27
8. Balassagyarmat 17 7 4 6 29–27 +2 25
9. Tállya KSE 17 5 4 8 47–24 +23 19
10. Putnok FC 16 5 4 7 23–24 –1 19
11. Gyöngyösi AK 17 5 4 8 27–34 –7 19
12. Eger SE 17 5 2 10 18–31 –13 17
13. Debreceni VSC II 17 4 3 10 29–32 –3 15
14. FC Hatvan 16 3 3 10 20–34 –14 12
15. Diósgyőri VTK II 17 2 2 13 16–41 –25 8
16. Ózdi Kohász SC*              
*Az Ózdot kizárták.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik