Vasas: kinevezték a Kubala Akadémia új szakmai igazgatóját

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.07.04. 23:23
Tóth Csaba lett a Vasas Kubala Akadémia új szakmai igazgatója – adta hírül az angyalföldi egyesület hivatalos honlapja.

A 40 esztendős, pro licences szakember játékosként több száz mérkőzést játszott az NB I-ben és az NB II-ben, majd 2012-ben állt először munkába a Vasas akadémiáján, akkor U19-es trénerként. Nemrég a Budapest Honvédnál is kipróbálta magát, majd a Dorogi FC felnőttcsapatánál dolgozott szakmai igazgatóként.

„Nagy Miklós többségi tulajdonos és az akadémia elképzelései nagyon közel állnak a filozófiámhoz, így közös célunk, hogy együtt egy olyan szakmai vonalat képviseljünk, amely a Vasas Kubala Akadémiához méltó – mondta székfoglalójában Tóth Csaba. Hosszú folyamat elé nézünk, de olyan alapelvek mentén kívánunk dolgozni és maradandót alkotni, ami nem hétköznapi, s ami hazai szinten egyedülálló lesz. Az akadémiának mindig is volt egy rá jellemző stílusa, ez a modell pedig fejlődőképes, attraktív és nagyszerűen működhet hosszú távon. Célom, hogy az akadémiai munkásságom során – ezen törekvések mentén – folytonosságot és állandóságot képviseljek.”

Tóth Csaba feladatkörei közé fog tartozni – többek között – a komplett szakmai stáb irányítása, aktív részvétellel a korosztályok munkájában, figyelemmel kísérve és segítve a játékosok fejlődését.

A Vasas Kubala Akadémiával kapcsolatos hír, hogy az U17-es korosztály vezetőedzője Komódi László lesz.

A Tóth Csabával készült teljes interjút ide kattintva elolvashatja.


Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik