Vasas: Élmény lesz ilyen létesítményben futballozni – Birtalan B.

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.10.25. 17:20
null
Többen most jártak először az épülő stadionban (Fotó: vasasfc.hu)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Vasas több játékosát és a szakmai stáb tagjait is körbevezették az épülő Illovszky-stadionban. Benyomásairól az együttes támadója, Birtalan Botond osztotta meg gondolatait.

Először láttam belülről a stadiont, gyönyörű lesz, ezt bátran kijelenthetem. Bejártunk minden helyiséget, voltunk az öltözőben is, nekem nagyon bejött. Látszik, hogy sok munka van benne, ha elkészül, büszke lehet rá a Vasas család. Minden csapattársam nevében mondhatom, hogy hatalmas élmény lesz egy ilyen létesítményben futballozni. Alig várjuk már, hogy ez elkövetkezzen. Természetesen az a célom, hogy a kiváló szurkolóink előtt góllal avassam majd fel az új arénánkat” – mondta a 2018–2019-es szezonban nyolc mérkőzésen három találatot jegyző játékos.

A Vasas a 13. forduló után az NB II tabellájának 7. pozíciójában áll négy pontra a rájátszást jelentő harmadik helytől. Az angyalföldi együttes várhatóan 2019 tavaszán költözhet be új otthonába.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik