PMFC: befektetőkkel tárgyalnak, a polgármester bizakodik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.07.02. 12:46
A pécsi önkormányzat százmillió forint kifizetését vállalja a PMFC leendő átvétele során – jelentette ki Páva Zsolt polgármester, aki az NB I-es licencétől megfosztott, az NB III-ba visszasorolt klub adásvétele kapcsán megállapított 300 millió forintos vételár kétharmadának törlesztését befektetőktől várja.

„Nincs itt semmiféle titok – mondta a bama.hu érdeklődésére Páva Zsolt. – A tulajdonosnak természetesen voltak, vannak anyagi elvárásai, nekünk pedig azt kellett mérlegelnünk, hogy mi az a maximum, amit meg tudunk adni a PMFC-ért. Így született meg kedden ez a döntés, amely alapján ötvenmillió forintot most kell majd kifizetnünk Matyi Dezsőnek, ötvenmilliót pedig az év végéig. Hangsúlyoznom kell azonban, hogy a hiányzó kétszázat külső támogató, szponzor segítségével próbáljuk meg behozni. A tárgyalópartner mi vagyunk, az önkormányzat, s én felvállaltam, hogy ezt a helyzetet megoldom, keresünk egy megfelelő személyt, céget. Mindez tehát azt jelenti, hogy a város összesen százmillió forinttal tudja támogatni ezt a projektet.”bama.hu érdeklődésére Páva Zsolt. – A tulajdonosnak természetesen voltak, vannak anyagi elvárásai, nekünk pedig azt kellett mérlegelnünk, hogy mi az a maximum, amit meg tudunk adni a PMFC-ért. Így született meg kedden ez a döntés, amely alapján ötvenmillió forintot most kell majd kifizetnünk Matyi Dezsőnek, ötvenmilliót pedig az év végéig. Hangsúlyoznom kell azonban, hogy a hiányzó kétszázat külső támogató, szponzor segítségével próbáljuk meg behozni. A tárgyalópartner mi vagyunk, az önkormányzat, s én felvállaltam, hogy ezt a helyzetet megoldom, keresünk egy megfelelő személyt, céget. Mindez tehát azt jelenti, hogy a város összesen százmillió forinttal tudja támogatni ezt a projektet.”

Páva Zsolt elmondta, a következő néhány napban a jogi csoport átvizsgálja a klubot jelenleg birtokló cégeket, szerződéseket, s ha mindent rendben talál (amiről Matyi Dezső egyébiránt biztosította őket), s lezárul ez a kontrollfolyamat, megkötik a szerződést. Mindez egy hétig tart.

Ám ha meg is köttetik az üzlet, hosszú távon akkor sem a város, az önkormányzat fogja működtetni a PMFC-t, találnia kell valakit, aki beszáll a pécsi futballbizniszbe – szükség van tehát egy új Matyi Dezsőre. Páva Zsolt a közgyűlésen már jelezte, hogy van érdeklődő.

„A tárgyalások folynak, úgy tűnik, lesz olyan tulajdonos, aki ezt az egészet továbbviszi” – mondta Páva Zsolt.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik