PAFC: az olimpiai bajnok ellenfél is megemlékezett Puskásról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.02.08. 20:50
Mint ismert, a labdarúgó NB II-ben szereplő Puskás Akadémia felkészülési mérkőzésen 2–0-ra legyőzte a kínai Peking Kuoant. A felcsútiak a meccs előtt interjút készítettek az ellenfél brazil olimpiai bajnokával, Renato Augustóval, akinek természetesen ismerős volt a klub névadója.

„Az igazat megvallva a csapatról keveset tudok, de Puskás Ferenc nevét az egész világ ismeri, így én is. Fontos díjat is neveztek el róla, ami nem véletlen, ő a labdarúgás olyan alakja volt, aki futballistaként és emberként is minden tiszteletet megérdemel” – mondta a Puskás Akadémiának Renato Augusto.

A 28 éves középpályás korábban a Flamengo, a Bayer Leverkusen, majd a Corinthians alkalmazottja volt, a 2016-os riói olimpián pedig aranyérmet szerzett hazájával.

„Olimpiát nyerni minden korban óriási dolog, nekem is egy különleges pillanat volt. Brazíliában rendezték a játékokat, ráadásul a döntőben a németekkel játszottunk, ami szintén adott némi pikáns ízt. Ráadásul mindez a Maracanában történt, ott vehettem át az aranyérmet.”

Renato Augusto számára sem ismeretlen Puskás Ferenc neve

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik