NB III: termelte a gólokat, mégis szerződést bontottak vele

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2019.10.18. 07:06
null
Farkas Norbert itt még a Monor kék mezében egy tavaszi bajnoki mérkőzésen (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB III Nyugati csoportjában szereplő Credobus Mosonmagyaróvár közös megegyezéssel szerződést bontott két játékosával, a támadó Hamar Ádámmal, illetve a védő Farkas Norberttel – számolt be róla a klub honlapja.

 

A 33 esztendős támadó, Hamar Ádám korábban szerepelt Egerben, Mezőkövesden, Szolnokon, Jászberényben, a III. Kerületi TVE-ben, az ETO FC Győrben és Monoron – zömében gólerősen. Mezőkövesden a 2011–2012-es NB II-es bajnokságban 15 gólig, egy idénnyel később 16 találatig jutott, majd a 2016–2017-es kiírásban, már az NB III Keleti csoportjában 15 gólt szerzett a Jászberény színeiben. Egy idénnyel később az óbudaiak mezében a harmadosztály Nyugati csoportjában ismét 15-ször volt eredményes.

Az előző bajnoki idénye kevésbé volt sikeres, az ETO és a Monor mezében összesen négy találatig jutott az NB II-ben. Mosonmagyaróvárra a nyáron érkezett a Monortól és a kisalföldieknél ismét nem maradt adós a gólokkal, hiszen 10 bajnokin 6 találatig jutott és egyszer a Magyar Kupában is eredményes volt. Hiába termelte tehát a gólokat, a klub vezetősége szakmai okok miatt közös megegyezéssel szerződést bontott vele.

A másik távozó, a 27 esztendős balhátvéd, Farkas Norbert szintén a nyáron érkezett Mosonmagyaróvárra, szintúgy Monorról. Az agresszivitásáról híres védő (az elmúlt öt bajnokság mindegyikében legalább 10 sárgát gyűjtött be) korábban a Puskás Akadémiában, a ZTE-ben, Siófokon, Balmazújvárosban és Monoron futballozott. Az óváriak mezében az őszi szezonban 7 bajnoki meccsen egy gólig jutott.

A Mosonmagyaróvár nyáron esett ki az NB II-ből. A vezetők a második ligába való visszajutást tűzték ki célul, de a csapat egyelőre elmarad a várakozásoktól, hiszen 10 forduló után 14 ponttal csak a 9. helyen áll az NB III Nyugati csoportjában.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik