NB III: tatabányai közlemény a megszégyenítő vereség után

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.09.08. 10:01
Mint beszámoltunk róla, a labdarúgó NB III Nyugati csoportjának negyedik fordulójában a Tatabánya hazai pályán 7–1-re kikapott a Győri ETO második csapatától. A megsemmisítő vereséget követően Veér Zoltán, a Tatabánya ügyvezetője közleményben kért elnézést a szurkolóktól a történtek miatt. A kommünikét alább tartalmi változtatás nélkül közöljük:

„A találkozót követően vasárnap délelőtt átmozgató edzéssel egybekötött megbeszélését tartott a szakmai stáb a keretnek. Ezt követően hosszas egyeztetés zajlott a klub vezetése és a szakvezetés között.

Egy ilyen megszégyenítő eredmény természetesen nem maradhat retorzió nélkül, az erre vonatkozó döntés már megszületett, a büntetések formáját és mértékét a klub belső ügyként kezeli.

A Tatabánya FC vezetése és a labdarúgócsapat minden tagja nevében ez úton is elnézést kérek minden tatabányai focibaráttól a szombaton történt események miatt. Egy új alapokra épülő, teljesen kicserélődött játékosállományú klubnál előfordulhatnak komoly vereségek, azonban a szombatihoz hasonló »eredmények« semmi körülmények közt nem férnek bele az elfogadható keretbe.

Kérjük szurkolóinkat és mindenkit, hogy a csapat képességeit ne egy mérkőzés alapján ítélje meg, és a sokkoló vereség ellenére csak emiatt a találkozó miatt ne törjön pálcát a keret felett. Nehéz úton indult el nyáron a klub, és ezen az úton lehetnek még bukkanók, de mindannyian azért dolgozunk, hogy a tatabányai labdarúgás kilábaljon abból a gödörből amibe az elmúlt évben került.

A csapat mindent el fog követni azért, hogy mielőbb elkezdje kijavítani azt a hibát amit szombaton vétett, ehhez kérjük kitartó támogatásukat, buzdításukat.

Tisztelettel:

Veér Zoltán
ügyvezető”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik