NB III: Szokol marad Nyíregyházán, Hrabina távozik

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.06.22. 21:51
Szokol Zsolttal is megállapodtak az NB III-ba sorolt Nyíregyháza Spartacus klubvezetői, erről a nyírségi klub honlapja, a nyiregyhazaspartacus.hu számolt be. A védő mellett Perger Bence is a Szparival kezdi a felkészülést. Ugyanakkor a korosztályos válogatott kapus, Hrabina Alex Szolnokra távozik.

A korábban Újpestről érkező Szokol Zsolt a következő szezonban is a Szparit erősíti. A szélső és belső védőként is bevethető futballista húsz alkalommal volt kezdő az előző szezonban az élvonalban, a korábbi szezonban pedig nagy része volt abban, hogy a csapat megnyerte az NB-II-es bajnokságot.

Szerdán a Szparival kezdi a felkészülést Perger Bence is. A kapus eddig kölcsönben szerepelt Balmazújvárosban, ősztől viszont számíthat rá Mátyus János vezetőedző. Az is eldőlt, hogy Hrabina Alex Szolnokon folytatja pályafutását. Szintén a kapusokkal kapcsolatos hír, hogy megállapodtak a vezetők Szabó Attilával, a Nyíregyházi Sportcentrum kapusedzőjével, aki a jövőben nemcsak a fiatalokkal, hanem a felnőtt keret kapusaival is foglalkozik trénerként.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik