NB III: az MTK-val bajnok csatárt szerződtetett a Monor

Vágólapra másolva!
2016.07.05. 11:55
Urbán Gábor személyében magyar bajnok labdarúgóval gyarapodott a Monor NB III-as labdarúgócsapatának kerete – tudta meg a Nemzeti Sport Online.

A 31 esztendős csatár az MTK-ban mutatkozott be az élvonalban, amelyben néhány éven belül a csapat meghatározó alakja lett. A 2007–2008-as NB I-es bajnokságban 17 találatával oroszlánrészt vállalt a kék-fehérek aranyérméből.

Urbán Gábor később futballozott Pakson és Kecskeméten is, összesen 78 NB I-es mérkőzésen lépett pályára, ezeken 27 gólt szerzett. Ezután Szigetszentmiklósra, majd Dunaújvárosba vezetett az útja, aztán Ausztriába szerződött, ahol a negyedik vonalban szereplő SV Grosspetersdorfban játszott.

Az előző bajnokságban a szintén NB III-as Gyula és az Újbuda-Budafok együtteseiben futballozott, de egyik csapatnál sem vált meghatározó játékossá. Monoron azonban számítanak rá, így aláírt a Pest megyei együtteshez.

Urbán Gábor új csapata, a Monor az NB III Keleti csoportjába kapott besorolást a mai napon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik