NB III: „A három lépés távolságot megtartjuk egymástól” – pikáns dabasi ütközet

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.11.25. 16:54
null
Kemény párharc a Dabas-Gyón–Mórahalom mérkőzésen (Fotó: dabasgyonfc.hu)
Különleges mérkőzésre kerül sor szombat 13 órától a labdarúgó NB III Középcsoportjának 17. fordulójában, az előző szezonban a Pest megyei I. osztályú bajnokságot megnyerő, így most a harmadik ligában újonc Dabas-Gyón FC a városi rivális FC Dabast fogadja. A két klub között enyhén szólva sem felhőtlen a viszony, ennek ellenére egyikük sem feltétlenül azért akarja legyőzni a másikat, hogy elégtételt vegyen a vélt vagy valós sérelmekért.

 

A nyolc éve alapított Dabas-Gyón FC 2008-ban Dabas város második számú csapataként kizárólag helyi játékosokkal indult el a legalsóbb osztályból, és amíg a megyei III-ban vagy a megyei II-ben szerepelt, addig a „kistestvér” kategóriában volt, és senkinek sem csípte a szemét. A csapat azonban évről évre megnyerte a különböző megyei bajnokságokat, így a 2016–2017-es szezonban már az NB III Középcsoportjában szerepelhet. Érdekes módon a klub sikereinek Dabason nem mindenki örül, kiváltképp a most már városi riválisnak tekinthető, 1950-ben alapított FC Dabasnál nem örvendenek a jó eredményeknek.

A két klub között az elmúlt esztendők során egyre inkább éleződött a konfliktus; a dabas-gyóniak több mint egy éve sérelmezik, hogy a háttérben mindent megtesznek annak érdekében, hogy keresztbe tegyenek nekik, mivel az önkormányzattól nem kapnak támogatást, a helyi médiában nem szerepelhetnek, a dabasi futballgálára nem kapnak meghívást, sőt utánpótláskorú játékosaik nem mehetnek be az iskolai tornatermekbe.

„Sajnos továbbra sincs változás semmiben, érezzük a hátrányos megkülönböztetést – ecsetelte a Nemzeti Sport Online-nak Hornyák Pál, a klub elnöke. – Úgy látom, hogy a helyzet nem fog változni a két egyesület között, ennek ellenére mi már csak a saját dolgunkkal szeretnénk foglalkozni. Emiatt nem is tekintünk igazán különleges meccsként a szombatira, ugyanolyan mérkőzés lesz, mint a többi, pluszprémium sincs felajánlva a csapatnak. Szeretnénk tovább építkezni, most már van saját pályánk és készül a nagyméretű műfüves pálya is. Remélem, hogy jó hangulatú lesz a mérkőzés, sok szurkolót várunk, akár 500 nézőnél is több jöhet össze."

A 1950-ben alapított FC Dabasnál persze másként látják a helyzetet. Kőszegi Zoltán klubelnök – aki a város polgármestere egyben – korábban a Nemzeti Sportnak elmondta, hogy a vádak nem igazak, eredményeiket a dabas-gyóniak is eljuttathatják a helyi tévéhez, a rádióhoz és az újsághoz, és nem gátolják őket semmi másban sem. Azonban azt nem tudják elfogadni, hogy egy történelmi klub hírét, presztízsét csökkentsék, illetve furcsállják, hogy annak ellenére, hogy a riválisnál azt hangoztatták, hogy olyan dabasi labdarúgóknak adnak lehetőséget, akik máshol nem kapnak szerepet, mégsem helyi játékosokra támaszkodnak.

„A három lépés távolságot továbbra is megtartjuk egymástól – mondta az NSO-nak Bennárik Ferenc, az FC Dabas szakosztályvezetője. – Ám nem a riválissal foglalkozunk, hanem azzal, hogy kijöjjünk a gödörből, mivel sorozatban hat vereséget szenvedtünk el (ezalatt edzőváltás is volt, Dajka László helyét Kucsák István vette át), és már csak ezért is fel vannak tüzelve a játékosok. Pluszprémiumra nincs mozgásterünk. A dabas-gyóni játékosokkal nincsen semmiféle problémánk, elnökükkel vannak továbbra is nézeteltéréseink, de tudjuk, hogy a magyar labdarúgásnak nem érdeke, hogy hosszú távon ilyesfajta konfliktusok legyenek."

Pikáns lesz a szombati mérkőzés Iszák Gábornak is, aki jelenleg a Dabas-Gyón FC edzője, de az FC Dabasban nevelkedett, és összesen 13 éven át futballozott a csapatban.

„Furcsa érzés lesz korábbi csapatom ellen edzőként meccselni, jó ideje e körül forognak a gondolataim – elmélkedett Iszák a Nemzeti Sport Online-nak. – Közönségszórakoztató mérkőzést várok, remélem, hogy a játékról fog szólni a találkozó, amelynek átérezzük a súlyát. Úgy látom, hogy a riválisnál a kelleténél most kicsit többet foglalkoznak velünk, de bízom benne, hogy az idő bebizonyítja, hogy nekünk kis egyesületként is van létjogosultságunk."

A két klub között jelenleg négy pont a különbség a Dabas-Gyón FC javára, de egyik félnél sem lehetnek büszkék eddigi eredményeikre, hiszen mindketten kieső helyen vannak az NB III Középcsoportjában.

A Dabas-Gyón–FC Dabas találkozó szombat 13 órakor kezdődik, a meccsről riportot olvashatnak majd a szerdai Nemzeti Sport Hajrá, Foci! mellékletében.

NB III, KÖZÉPCSOPORT
17. FORDULÓ

Szombat
13.00: Mórahalom–Méhkerék
13.00: Budafok–Szigetszentmiklós
13.00: Szekszárd–Dunaújváros
13.00: PMFC–Pénzügyőr
13.00: Dabas-Gyón–FC Dabas
Vasárnap
11.00: Békéscsaba II–Dunaharaszti
13.00: Paks II–Hódmezővásárhely
13.00: Szentlőrinc–Komló
13.00: Gyula–Ferencváros II

A KÖZÉPCSOPORT ÁLLÁSA
1. Szigetszentmiklós 16 14 1 1 45–13 +32 43
2. Budafoki MTE 16 13 1 2 28–10 +18 40
3. Dunaújváros 16 11 2 3 37–14 +23 35
4. Pécsi MFC 16 10 1 5 39–11 +28 31
5. Hódmezővásárhelyi FC 16 10 1 5 25–18 +7 31
6. Ferencvárosi TC II. 16 7 4 5 24–17 +7 25
7. Pénzügyőr SE 16 7 4 5 20–18 +2
25
8. Paksi FC II. 16 7
3
6
24–25 –1
24
9. Méhkeréki SE 16 6 3 7 22–25 –3 21
10. Szekszárdi UFC 16 5 6 5 11–13 –2 21
11. Dunaharaszti MTK 16 6 1 9 19–23 –4 19
12. Szentlőrinc SE 16 6 1 9 23–30 –7 19
13. Mórahalom VSE 16 5 3 8 23–25 –2 18
14. Dabas-Gyón FC 16 5 3 8 23–43 –20 18
15. FC Dabas 15 4 2 9 13–18 –5 14
16. Várfürdő-Gyulai Termál FC 16 4 2 10 11–28 –17 14
17. Békéscsaba 1912 Előre II. 15 2 3 10 16–39 –23 9
18. Sport 36 Komlói Bányász 16 1 15 8–41 –33
1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik