NB II: „Visszük Kisvárda nevét” – még a Csákvár is feljuthat

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.01. 13:41
null
A Kisvárda újabb győzelmével már második az NB II-ben (Fotó: Szopkó Dóra)
A labdarúgó NB II-ben a Kisvárda a Dunaújváros idegenbeli, 4–0-s legyőzésének és a vetélytársak botlásának (a ZTE és a Mezőkövesd is kikapott szombaton) köszönhetően feljött a második helyre a tabellán, így jelenleg feljutó pozícióban áll öt fordulóval a szezon vége előtt. Lássuk, hogyan vélekedtek a meccs után a szabolcsi klubnál, és milyen a csapat sorsolása a hátralévő öt fordulóban.

„Úgy gondolom, teljesen megérdemelten kerültünk ebbe a pozícióba. Féltettek bennünket a tavaszi rajt előtt, hogy tíz idegenbeli mérkőzésen kell pályára lépnünk, keményen kell majd a bennmaradásért harcolnunk. Ehhez képest az egyetlen csapat vagyunk jelenleg a másodosztályban, amely tavasszal még nem szenvedett vereséget idegenben, és a legutóbbi öt, vendégként lejátszott találkozóját megnyerte. Ez is bizonyítja, hogy jó úton járunk, visszük Kisvárda nevét az országban, lassan sikerül felrajzolnunk a futballtérképre” – mondta a csapat vezetőedzője, Soós Imre a klub hivatalos honlapjának, a kisvardafc.hu-nak a dunaújvárosi győzelem után.

Rajczi Péterék a hatodik helyen kezdték a tavaszi szezont, a legutóbbi nyolc fordulóban azonban 19 pontot gyűjtöttek, így feljöttek a tabella második helyére. Ráadásul a feljutásért folyó harcban két rivális, a Mezőkövesd és a Gyirmót ellen is pontot szereztek, a Zalaegerszeggel pedig majd a 28. fordulóban, hazai pályán játszanak május 21-én.

Az első osztályban való szereplés lehetőségét erősíti az a 2500, de szükség esetén 5500 főre bővíthető új stadion, amely 1.49 milliárd forintból épül meg, és jövő szeptemberre adnák át a városban.

A forma alapján a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei csapat tűnik a legesélyesebbnek a második, még feljutást érő helyre. A listavezető Gyirmót előnye 13 pont a Kisvárda előtt, a győriek a következő fordulóban a ZTE otthonában bebiztosíthatják feljutásukat.

A Kisvárdára két hazai (Vác, Szolnok) és két idegenbeli (Balmazújváros, Sopron, Zalaegerszeg) bajnoki vár.

A Zalaegerszeg öt hazai mérkőzést játszik. A Gyirmót és a Kisvárda elleni rangadó mellett a Szegeddel, a Soroksárral és az Ajkával találkozik.

A 2–4. helyezett csapatok közül a Mezőkövesd sorsolása tűnik a legkedvezőbbnek. Pintér Attila gárdája rangadót már nem játszik, de három, kiesés ellen küzdő csapattal (Ajka, Szigetszentmiklós, Dunaújváros) még találkozik. Emellett a Budaörs és a Siófok otthonában lép pályára.

Ugyanakkor a ZTE és a Mezőkövesd szombati vereségével még a Balmazújvárosnak és a Csákvárnak is van esélye odakerülni a második helyre.

A Balmazújváros a jelenlegi 15. és 16. csapattal, a Szigetszentmiklóssal és az Ajkával is találkozik még, és rangadón fogadja a Kisvárdát. A Csákvár három alsóházi gárdával (Sopron, Szeged, Szolnok) játszik, illetve fogadja a listavezető Gyirmótot és a saját magától csak négy ponttal lemaradó Siófokot.

A HÁTRALÉVŐ MÉRKŐZÉSEK
Kisvárda
ZTE
Mezőkövesd
Balmazújváros
Csákvár
26. forduló
Vác (otthon)
Gyirmót (otthon)
Ajka (idegenben)
Szeged (idegenben)
Sopron (otthon)
27. forduló
Balmazújváros (i)
Szeged (o)Szigetszentmiklós (o)
Kisvárda (o)
Szolnok (i)
28. forduló
ZTE (i)
Kisvárda (o)
Budaörs (i)
Soroksár (i)
Siófok (o)
29. forduló
Sopron (i)
Soroksár (o)
Siófok (i)
Ajka (o)
Gyirmót (o)
30. forduló
Szolnok (o) Ajka (o) Dunaújváros (o)
Szigetszentmiklós (i)
Szeged (i)
AZ ÁLLÁS
1. Gyirmót FC Győr 25 17 5 3 45–18 +27 56
2. Kisvárda 25 12 7 6 52–28 +24 43
3. ZTE FC 25 13 3 9 42–28 +14 42
4. Mezőkövesd Zsóry FC 25 12 6 7 33–25 +8 42
5. Balmazújváros 25 12 6 7 34–29 +5 42
6. Aqvital FC Csákvár 25 13 2 10 49–42 +7 41
7. BFC Siófok 25 11 4 10 29–35 –6 37
8. Soroksár SC 25 9 8 8 26–26 0 35
9. Soproni VSE-GYSEV 25 9 4 12 32–29 +3 31
10. Szeged 2011 25 9 4 12 32–37 –5 31
11. Budaörs 25 9 4 12 33–40 –7 31
12. Szolnoki MÁV FC 25 7 8 10 29–32 –3 29
13. Vác FC 25 8 3 14 26–41 –15 27
14. Dunaújváros PASE 25 6 8 11 29–43 –14 26
15. Szigetszentmiklósi TK 25 5 9 11 28–49 –21 24
16. FC Ajka 25 4 7 14 20–37 –17 19
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik