NB II: végre csapatot talált a korábbi NB I-es középpályás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2016.08.24. 09:16
A labdarúgó NB II-ben szereplő Szeged 2011-ben folytatja pályafutását a 29 éves Ivancsics Gellért – számolt be róla a szegedma.hu.

A jelentős élvonalbeli tapasztalattal, 162 NB I-es meccsel rendelkező középpályás az előző két idényben a Siófok együttesében futballozott, ahol a csapat legjobbja volt, a 2015–2016-os szezonban például tíz gólt szerzett. A nyáron mégis távozott a Balaton-partiaktól, és egy ideig úgy tűnt, hogy Sopronba igazol, de nem tudott megegyezni a soproni vezetőkkel és eddig nem volt csapata.

„Az előző szezonom nagyon jól sikerült, és itt is szeretnék sokszor betalálni – mondta a szegedi portálnak Ivancsics Gellért.Persze nem bánnám, ha kevesebbszer jönne össze, de ezek meccset eldöntő találatok lennének. Még nem tudom, milyen poszton játszom majd, lehet, hogy picit hátrébb, mint Siófokon, ahol a csatár mögött, vagy olykor csatárként futballoztam.”

A középpályás hozzátette, ugyan voltak más lehetőségei is, de a Szeged 2011 által kínált körülmények befolyásolták döntésében, ami biztosíthatja azt, hogy nyugodtan dolgozhatnak.

„Egy kicsit talán felhígult a mezőny azzal, hogy húszcsapatos lett a bajnokság, annyi viszont biztos, hogy sok az azonos képességű együttes. Jó dolog a szerda-szombati ritmus, inkább játszik az ember, mint edz, ez mindenképpen jó” – fogalmazott a sűrített NB II-es programról Ivancsics Gellért.

A középpályás már be is mutatkozhat új együttesében szerdán, a Mosonmagyaróvár elleni találkozón (17.30).

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZEGED 2011-GA-NÁL
Érkezők:
Farkas Aurél (FTC II), Horváth Attila (Ajka), Ivancsics Gellért (Siófok, szabadon igazolhatóként), Jagodics Bence (Ajka, szabadon igazolhatóként), Molnár Péter (Kozármisleny)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Geiger Norbert (Dabas)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Balogh Gusztáv
Kiszemeltek:
Távozók: Balogh Miklós (Szolnok), Berde István (Siófok, szabadon igazolhatóként), Molnár F. Tamás (Szolnok, szabadon igazolhatóként), Samuel Denis Obot (Somosi TC, szabadon igazolhatóként), Oláh Gergő (Kisvárda), Szabó Péter (Kisvárda), Zelenyánszki László (Sopron, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

Ezek is érdekelhetik
Legfrissebb hírek