NB II: többen is esélyesek a Vasas kispadjára

CS. A.CS. A.
Vágólapra másolva!
2018.06.24. 10:51
null
Szivics nem kommentálta az értesülést (Fotó: Török Attila)
Elképzelhető, hogy Boér Gábor, Lucsánszky Tamás vagy Tomiszlav Szivics lesz a Vasas labdarúgócsapatának új vezetőedzője.

 

 

Továbbra sem tudni, ki irányítja a másodosztályba kieső Vasast a következő szezontól. Mint beszámoltunk róla, Michael Oenning vezetőedző szerződése lejár, amelyet a kiesés után nem hosszabbított meg a klub. Azóta több szakvezető is szóba került mint lehetséges utód. Bene Ferenc a hírek szerint már nincsen a kalapban, és a legutóbb Balmazújvárosban dolgozó Horváth Ferenc érkezéséről sem lehet hallani.

Három új név azonban felvetődött: Boér Gábor, Lucsánszky Tamás és Tomiszlav Szivics. Természetesen megkerestük valamennyi szakembert, de konkrétummal egyikük sem szolgált. Boér Gábort korábban hívták az ETO-hoz, de jelenlegi klubjához, a Békéscsabához még egy évre szerződés köti. Klubja Győrbe sem engedte el, így kérdéses, hogy Angyalföldre elmehet-e. Amúgy nem csoda, hogy több egyesület is felfigyelt a fiatal szakemberre, hiszen a nem túl acélos kerettel dolgozó edző a harmadik helyre vezényelte a lila-fehéreket az NB II legutóbbi idényében.

Lucsánszky Tamás elmondta: értesült a hírről, mely szerint ő ülhetne a Vasas kispadjára, de a legutóbb a Nyíregyháza Spartacusnál dolgozó edző egyelőre nem tárgyalt a fővárosi együttes vezetőségével. Tomiszlav Szivicset Szerbiában értük utol, a korábbi diósgyőri szakvezető nem szerette volna kommentálni értesülésünket.

Bárki is irányítsa a Vasast a következő szezontól, nehéz feladat vár rá, hiszen a keret jelentősen meggyengült. A külföldiek elbúcsúztak, Berecz Zsombor a Videotonhoz szerződött, míg Vogyicska Bálint kölcsönből visszatért az MTK-hoz. Hangya Szilveszter iránt továbbra is két csapat, a Ferencváros és a Videoton érdeklődik, a napokban eldőlhet, melyik együttes lesz a befutó. A csatár Gaál Bálint értesülésünk szerint visszatérhet a Haladáshoz. Az azonban még nem dőlt el, hogy mi lesz Remili Mohamed jövője – elképzelhető, hogy a Vasas csapatkapitánya marad Angyalföldön, de az is lehet, hogy a Paks ajánlatára bólint rá. Hamarosan kiderül, hol folytatja pályafutását.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik