NB II: Thiago nélkül is az első ötbe kerülés a célja a Veszprémnek

Füzesi BálintFüzesi Bálint
Vágólapra másolva!
2012.07.27. 10:18
Több, nagyszerű győzelmet aratott az NB II Nyugati csoportjában szereplő Veszprém FC a felkészülési időszakban. Vágó Attila vezetőedző az első osztályú ellenfelek elleni mérkőzések mellett minden egyéb napon két edzést tart a játékosoknak, hiszen a veszprémiek célja a bajnokságban az első ötbe kerülés – az engedély nélkül Ciprusra távozó brazil irányító, Thiago nélkül is.

Bár a veszprémiek felkészülési mérkőzései a Honvéd elleni kiütéses vereséggel kezdődtek, a bakonyiak ezután sorrendben legyőzték a Ferencvárost, a Siófokot, és a Pápát, míg az elmúlt hétvégén az élvonalbeli rajtra készülő Paksnak voltak egyenrangú partnerei. Vágó Attila vezetőedző nem véletlenül szorgalmazta, hogy zömében élvonalbeli együttesek ellen hangoljon csapata a másodosztályú bajnokság augusztusi rajtjára.

„Minden edzőmeccs azt szolgálja, hogy a bajnokságra jól felkészüljünk – véli Vágó Attila. – Az első osztályú csapatok elleni mérkőzések azonban plusz motivációt jelentenek a játékosoknak, és mivel ezeken a napokon is tartok edzést, még nagyobb erőbedobásra vannak késztetve a fiúk. Azokon a napokon, amikor nincs mérkőzés, két tréning szerepel a programban. Úgy vélem, ez az általam kialakított rendszer szolgálja legjobban a bajnokságra való felkészülésünket, mivel fontos, hogy a nagy terhelés mellett az NB I-es csapatok elleni motiváció is megmaradjon. Mindenki azt mondja, hogy nem számít az eredmény a felkészülési meccseken, de én azt mondom, hogy bármilyen mérkőzésen lép pályára egy játékos, mindig legyen a győzelem a célja! A Honvéd elleni kisiklás annak tudható be, hogy a meccs előtt három nappal kezdtük el a felkészülést, de a kispestiek kérésére „beugrottunk″ edzőpartnernek. Persze nem értékeljük túl a győzelmeket sem, hiszen végeredményben mindent annak rendeltünk alá, hogy a bajnokság végén ott legyünk az első ötben, amely a jövő évi egycsoportos másodosztályú tagságot biztosítja. Remélem, hogy a hosszú felkészülés eredményei megmutatkoznak majd azokon a ki-ki meccseken, amelyek eldönthetik a bajnoki helyezések sorsát.”

Az igazolások is ennek szellemében történtek, hiszen a bakonyiak a hátvédsorba szerződtették Makrai Lászlót a Gyirmóttól, Eugene Fomumbod-ot Siófokról és Nagy Ádámot Győrből, míg a csatársorba a csapat nélküli Honma Kazuo, Szabó Zsolt (REAC) és Molnár Tibor (Győr) érkezett. Úgy tűnt, hogy ezzel kész a csapat, de néhány nappal ezelőtt derült égből villámcsapásként érte a szakmai stábot a hír, hogy a brazil irányító, Thiago engedély nélkül Ciprusra utazott és annak ellenére, hogy élő szerződés köti a veszprémiekhez, nem kíván visszatérni a klubhoz. Thiago kulcsszereplő lett volna a csapat játékában, de a veszprémi szakvezetés minden bizonnyal kénytelen lesz lemondani a szolgálatairól.

„Soha ne mondd, hogy soha, de óriási változásnak kell bekövetkeznie ahhoz, hogy visszafogadjuk őt – folytatta Vágó. – Sajnos szinte biztos vagyok benne, hogy már nem fogja csapatunkat erősíteni. Azért is érthetetlen a távozása, mert a szerződésében szerepel egy olyan pont, hogy ha az első évben megfelelő számú mérkőzésen lép pályára, akkor a második évben jócskán megemelkedik a fizetése – ez a feltétel a tavalyi idényben megvalósult, így az előttünk álló szezonra szinte NB I-es feltételeket garantált volna neki klubunk! Ennek megfelelően kulcsszerepe lett volna a csapatban, hiszen a két csatár, Honma Kazuo és Szabó Zsolt mellett Thiagónak szántam az irányító, szervező szerepet. Megpróbáljuk pótolni őt, de most már nagyon nehéz lesz a piacon olyan labdarúgót találni, aki betöltheti a távozásával keletkezett űrt.″

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik