NB II: termálvízzel fűtött pálya - a Balmaz új stadionjának látványtervei

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.11.20. 10:41
null
A 2500 férőhelyes balmazújvárosi stadion látványterve (Fotók: dehir.hu)
A dehir.hu regionális portál beszámolója szerint kibővítik és korszerűsítik a labdarúgó NB II-ben sereghajtó Balmazújváros stadionját, amely villanyvilágítást kap, 2500 néző befogadására lesz alkalmas, gyepszőnyegét pedig termálvízzel fűtik majd.

 

Mint ismert, a balmazújvárosi stadion is szerepel a kormány stadionfejlesztési programjában. A városi sportpályát tavaly teljesen lebontották és újjáépítették, megújult a gyepszőnyeg, amit alácsöveztek, így fűthető lesz. A program keretében elkülönített 400 millió forintból a pálya körül fedett lelátót építenek 2500 ülőhellyel. Emellett kiszolgálóhelyiségeket, vizesblokkokat alakítanak ki, és lesz villanyvilágítás is. A beruházás része, hogy beszerzik és beépítik a pályafűtés gépészetét is, így termálvíz hőjével tudják majd fűteni a pályát.

A beruházásra a közbeszerzést augusztusban írták ki, és szeptember végéig jelentkezhettek rá a cégek. A dehir.hu a Nemzeti Sportközpontok sajtóosztályától megtudta, a balmazújvárosi sportpálya fejlesztésre kiírt közbeszerzési eljárásra összesen két pályázó adott be érvényes ajánlatot. Mindkettő hiánypótlásra szorult, de az ajánlattevők a megszabott határidőn belül pótolták a hiányosságokat. A bíráló bizottság döntése szerint – a legalacsonyabb ár alapján – a dunavarsányi székhelyű Pharos '95 Sportpályaépítő Kft. és a miskolci Temen-Trade Kft. közös ajánlata nyert, méghozzá 333 millió 308 ezer forintos árral. A másik jelentkező, a Hunép Universal Építőipari Zrt. ajánlati ára ennél majdnem 100 millió forinttal magasabb volt. Mint ismert, a Hunép volt annak a Hajrá, Debrecen! elnevezésű konzorciumnak a vezetője, amely felépítette a debreceni Nagyerdei Stadiont.

A nyertessel november 17-én kötötték meg a szerződést,és az aláírással egy időben a munkaterületet is átvette a kivitelező. Az építkezés befejezésére 220 nap áll a cég rendelkezésére.

Mindeközben az előző szezonban a másodosztályban nyolcadik helyen végző balmazújvárosi labdarúgócsapat teljesítménye igencsak leromlott. Ebben a kiírásban csak a legutóbbi hétvégén, a 14. fordulóban tudott először győzni. Az újvárosiak hét ponttal a tabella utolsó helyén állnak, hátrányuk három pont a Csákvár és a Siófok mögött.

 

 

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik