NB II: Szűcs Lajos és Sándor György is Csákváron – hivatalos

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.26. 11:29
A játékoskeretben és a szakmai stábban is bejelentett változásokat az NB II-ben szereplő Csákvár labdarúgócsapata.

„Ma reggel hivatalosan is megkezdődött a felkészülési időszak csapatunk számára. Csapatunk tagjai – pályánk felújítása miatt – Felcsúton, a Puskás Akadémia öltözőjében találkoztak, rövid átmozgató edzés és orvosi vizsgálat szerepelt a programban” – írja hivatalos honlapján az NB II-es csákvári klub, amely több változást is bejelentett.

Az már korábban eldőlt, hogy Szanyó Károly vezetőedző munkáját Somogyi Krisztián segíti másodedzőként, s most kiderült, hogy a kapusok felkészítéséért Szűcs Lajos felel. A korábbi válogatott kapus az elmúlt esztendőben az NB III-as RKSK szakmai igazgatója volt.

„A szakmai stáb mellett játékoskeretünk is alapos változáson ment át az elmúlt napokban. A távozókról már hírt adtunk – Vincze, Valleyos, Szalai, Kékesi, Dániel, Hajdú, Kovács, Gottfried, Sejben –, most viszont az is kiderült, kik érkeztek a régiek helyére – folytatódik a csákvári klub beszámolója. – A legismertebb új szerzeményünk a 33 éves, egykori válogatott középpályás Sándor György, aki a Puskás Akadémiától érkezett hozzánk. Korábban Újpesten, Győrben, a Videotonban, az angol Plymouth-ban, a bolgár Litekszben, a szaúd-arábiai el-Ittihadban és az ausztráliai Perth Gloryban futballozott. Az NB I-ben arany-, és ezüstérmet szerzett, pályára lépett a Magyar Kupa döntőjében, nyert Ligakupát és Bolgár Kupát.

Rajta kívül mindenben megegyeztünk a 24 éves Papp Mátéval, aki a Puskás Akadémia színeiben korábban már bemutatkozott a magyar élvonalban, s legutóbb Soroksáron szerepelt. Mosonmagyaróvárról érkezett Csákvárra a 24 éves Galambos Ádám (korábban Paks, Dunaújváros, Szolnoki MÁV), valamint Dorogról a 21 éves kapus, Zima Ádám. Keretünk másik kapusa a korábban Pápán védő Horváth Gábor lehet.

A mai első edzésen nem volt ott Mészáros Dávid, aki Ausztriában van a Puskás Akadémia edzőtáborában, Bakos Szabolcs, aki néhány plusz nap szabadságot kapott, valamint Hodgyai László.”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A CSÁKVÁRNÁL
Érkezők: Sándor György (Puskás Akadémia), Galambos Ádám (Mosonmagyaróvár, szabadon igazolhatóként), Papp Máté (Soroksár, szabadon igazolhatóként), Horváth Gábor (Budaörs, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők: Zima Ádám (Puskás Akadémia, legutóbb kölcsönben Dorog)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek: –
Távozók: Dániel Csaba (szabadon igazolható), dr. Hajdú Sándor (szabadon igazolható), Kékesi Alex (szabadon igazolható), Szalai Tamás (szabadon igazolható), Vallejos Dominique (szabadon igazolható), Vincze Viktor (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Lipcsei Ádám (Puskás Akadémia), Mészáros Dávid (Puskás Akadémia), Sejben Viktor (Videoton), Kovács Dániel (Soroksár, szabadon igazolhatóként), Gottfried Dániel (ZTE)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: –

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik