NB II: Szijjártó István és Sándor György is marad Csákváron

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.06.16. 07:26
Szijjártó István marad a labdarúgó NB II-ben szereplő Aqvital FC Csákvár vezetőedzője és Sándor György is a klubnál folytatja pályafutását – számolt be róla a klub honlapja.

„Szóba került, hogy visszatérek Felcsútra egy, a korábbiakhoz képestl más beosztásban, ám végül mégis folytathatom a megkezdett munkát Csákváron” – mondta Szijjártó István. Szijjártó István.

A csákváriak szakmai stábjában azonban biztosan lesz változás, hiszen a másodedző, Híres Gábor a Budapest Honvédhoz szerződött, az ő helyére pedig még nem érkezett új tréner.

A csákváriakkal kapcsolatos további hír, hogy a következő szezonban is a Fejér megyei klubot erősíti az egykori válogatott középpályás, Sándor György, azonbanOldal Tibor és Molnár TiborDorogra távozhat.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A CSÁKVÁRNÁL*
Érkezők:
Távozók: Király Botond (Vasas – kölcsönből vissza), Molnár Tibor (szabadon igazolható, Dorog?), Oldal Tibor (Dorog?), Tamás Nándor (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza)


*Azoknál a csapatoknál, melyeknek NB I-es partnerklubjuk van, csak akkor soroljuk fel a kölcsönjátékosokat, ha visszatérnek anyaegyesületükhöz, vagy másik csapathoz kerülnek, ill. ha most érkeztek kölcsönbe.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik