NB II: szerződést hosszabbított az U-válogatott védővel a Vasas

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2021.04.18. 07:44
null
Szilágyi Zoltán hosszabbított (Fotó: Tumbász Hédi)
A 23 éves, saját nevelésű Szilágyi Zoltán további három évig, tehát 2024. június 30-ig a Vasas labdarúgócsapatát erősíti – számolt be róla a klub honlapja.

A 23 esztendős Szilágyi Zoltán 13 évesen került a Vasas Kubala Akadémiára, ahol rendszeresen bizonyította tehetségét, majd az U19-es válogatottban is pályára lépett többek között az Ukrajna, a Svájc és a Görögország elleni győzelmek során. A védő 18 esztendősen profi szerződést írt alá a Vasasnál, aztán kétévnyi siófoki kölcsönjáték után – jelentős rutint szerezve a felnőttfutballban – 2018-ban visszatért Angyalföldre.

Eddigi pályafutása során 89 alkalommal lépett pályára NB II-es bajnoki találkozón, kilencszer pedig kupamérkőzésen szerepelt. A most futó bajnokságban betegség és sérülés is hátráltatta a játékát, ennek ellenére 16 meccsen kezdőként számított rá a szakmai stáb, egyszer pedig csereként szállt be a játékba.

Nagyon örültem, amikor Nagy Miklós sportigazgató megkeresett a szerződéshosszabbítással kapcsolatban – mondta Szilágyi Zoltán a klub honlapján. – Mindig is itt is képzeltem el a jövőmet, ezért nem kellett sokat gondolkodnom. Mindennap az volt a célom, hogy beverekedjem magam a kezdőcsapatba, de ez sokáig nem sikerült. Ősszel viszont lehetőséghez jutottam, és úgy érzem, az azóta eltelt időszakban élni tudtam vele, ennek köszönhetően kaptam most újabb bizalmat a klub részéről.”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik