Igazságos döntetlen Szegeden

MÁDI JÓZSEFMÁDI JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2021.11.24. 17:50
null
A szegedi Gajdos Zsolt (kék-feketében) a pécsiek gyűrűjében (Fotó: Karnok Csaba/Délmagyarország)
A labdarúgó NB II 17. fordulójában a Szeged-Csanád GA a Pécsi MFC-t fogadta. A hazaiak szerezték meg a vezetést, rá öt percre egyenlített a vendégcsapat, és ugyan adódtak még lehetőségek, de több gól már nem esett. 

 

LABDARÚGÓ NB II
17. FORDULÓ

SZEGED-CSANÁD GA–PÉCSI MFC 1–1 (1–1)
Szeged, Szent Gellért Fórum, 1100néző. Vezette: Derdák Marcell (Király Krisztián, Huszár Balázs)
SZEGED-CSANÁD GA: Molnár F. – Ódor, Temesvári, Pejovic, Kővári – Simon Á., Kovács M. – Gajdos (Dobos Á., 75.), Horváth K., Kóródi (Gréczi, 61.) – Haruna (Gerrmán, 61.) Vezetőedző: Dragan Vukmir
PÉCSI MFC: Helesfay – Svedjuk, Dávid Z., Preklet, Katona L. – Tölgyesi, Kövesdi – Hegedűs M. (Varga B., 84.), Marques-Airosa (Tihanyi, 67.), Bíró B. (Szabó Z., 78.) – Adamcsek.Vezetőedző: Vas László
Gólszerzők: Horváth K. (27.), ill. Bíró B. (32.)
MESTERMÉRLEG

Dragan Vukmir: – Meg kell becsülni az egy pontot, mert az ellenfélnek is volt bőven helyzete, igaz, nekünk talán egy nagyobb kimaradt.
Vas László:
– Mindkét csapatnak megvolt a lehetősége arra, hogy megnyerje a meccset. Talán elégedett is lehetnék az egy ponttal, de most egy kicsi hiányérzet van bennem. Ha valamivel több a hit, az önbizalom, akkor bátrabban lejátszhattuk volna azokat a lehetőségeket, amelyekből megszerezhettük volna a győztes gólt.

ÖSSZEFOGLALÓ

Igazán családias hangulatban, nagyjából 500 néző előtt kezdődött a találkozó, amelyen a sérülések és betegségek miatt a pécsiek kispadján mindössze öten ültek, abból is négyen 17-19 éves játékosok. Pörgősen indult a meccs, az első tíz percben a Szeged négy, a Pécs három szögletet rúghatott – eredmény nélkül. Aztán beállt a meccs üteme arra, amelyre számítani lehetett: a Szeged támadásokat épített, a Pécs villámgyorsan kontrázott. A hazai támadásoknak a 27. percben lett meg az eredménye, amikor Horváth Krisztofer egy csel után éles szögből a rövidbe lőtte a labdát, 1–0. Nem sokat, csupán öt percet késett a válasz, Bíró Bence szépen fejelt a bal sarokba, 1–1. A Szeged a bajnokságban 440 perc után kapott megint gólt. Nem volt eseménytelen a szünetig hátralévő idő sem, immár gól nélkül.

A második félidő elején folytatódott az ide-oda játék, minden támadásban volt lendület, dinamika, bár ekkor inkább a Pécs volt a kezdeményezőbb. Aztán fordult a kocka, a Szeged feljavult, majd a párharcokra koncentrálódott a meccs. Gajdos közelről a kapus kezébe emelt a 73. percben, ez volt a második játékrész addigi legnagyobb helyzete. A hajrá viszont a vendégeké volt, akik többször veszélyeztették a jól védő Molnár F. kapuját. A végén Gréczi és Kovács Milán lövését is hárította Helesfay, így alakult ki az 1–1-es végeredmény.

17. FORDULÓ
November 24.

III. Kerületi TVE–ETO FC Győr 0–3
Soroksár–DVTK 1–1
Budaörs–Aqvital FC Csákvár 1–1
Szentlőrinc–Vasas 0–2
Dorog–Szolnok 2–0
Szombathelyi Haladás–Siófok 1–2
Békéscsaba–Nyíregyháza 1–0
Tiszakécske–Kecskemét 1–0
Szeged-Csanád Grosics Akadémia–PMFC 1–1
Budafok–Ajka 1–1

AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC17113332–12+2036
2. Diósgyőri VTK1796232–17+1533
3. Kecskeméti TE1795325–14+1132
4. Szombathelyi Haladás1794420–11+931
5. Szeged-Csanád Grosics Akadémia1785421–11+1029
6. ETO FC Győr1775524–18+626
7. Dorogi FC1773717–23–624
8. Nyíregyháza Spartacus1766523–230 24
9. BFC Siófok1759322–19+324
10. Pécsi MFC1765620–16+423
11. FC Ajka1764724–23+122
12. Szentlőrinc SE1749420–200 21
13. Soroksár SC1755723–29–620
14. Budafoki MTE1746720–21–118
15. Szolnoki MÁV FC1746718–27–918
16. Békéscsaba 1912 Előre1738620–26–617
17. FC Csákvár1737721–26–516
18. Budaörs1737718–29–1116
19. III. Kerületi TVE1735913–29–1614
20. Tiszakécske17321217–36–1911

 

PERCRŐL PERCRE

90+3. perc: véget ért a mérkőzés, 1–1-gyel zártak a csapatok. Köszönjük megtisztelő figyelmüket!

90+2. perc: Kovács M. távoli lövését védte Helesfay.

90. perc: 3 perc a hosszabbítás.

90. perc: Gréczi lövésére leért a jobb alsóba Helesfay.

86. perc: Dávid Z. fejesét védte Molnár F.

85. perc: Molnár F. védett nagyot egy szabadrúgás után, majd Dávid Z. 11 méteres lövését blokkolták szögletre a szegediek.

84. perc: Varga B. érkezett Hegedűs M. helyére.

78. perc: Szabó Z. érkezett Bíró B. helyére.

75. perc: Dobos Á. érkezett Gajdos helyére.

73. perc: Gréczi centerezését Gajdos a kapus kezébe emelte.

67. perc: Tihanyi érkezett Marques-Airosa helyére.

65. perc: Ódor kapott sárgát.

61. perc: cserélt a Szeged: Germán és Gréczi érkezett Kóródi és Haruna helyére.

53. perc: Hegedűs M. éles szögből leadott lövését védte Molnár F.

 

Gajdosnak ezúttal nem sikerült betalálnia Helesfay hálójába
Gajdosnak ezúttal nem sikerült betalálnia Helesfay hálójába

47. perc: Kóródi kapott sárgát.

46. perc: elkezdődött a második félidő.

45+1. perc: véget ért az első félidő.

45+1. perc: Katona kapott sárgát.

43. perc: Hegedűs M. szabadrúgása éppen csak elkerülte a bal felső sarkot.

42. perc: Kővári kapott sárgát.

40. perc: Gajdos szöglete után Simon Á. két méterről csúsztatta fölé a labdát.

 

A piros mezes Pécs egyenlített Szegeden (Fotó: Karnok Csaba/Délmagyarország)
A piros mezes Pécs egyenlített Szegeden (Fotó: Karnok Csaba/Délmagyarország)

39. perc: Bíró B. szemben a kapussal föléemelte a labdát.

A Szeged a bajnokságban 440 perc után kapott megint gólt.

32. perc: GÓÓÓL! Jobb oldali beadás után Bíró Bence fejelt a bal sarokba, 1–1.

32. perc: Haruna volt egy picit körülményes, felpörgette a labdát, és mire ballal ráfordult az ötösön, blokkolták.

29. perc: pécsi helyzet végén Hegedűs M. fölé bombázta a labdát.

27. perc: GÓÓÓÓL! Horváth Krisztofer egy csel után a bal oldalon szinte nulla szögből, az alapvonaltól két méterre ballal a hálóba lőtt, 1–0.

18. perc: Kövesdi is sárgát kapott.

16. perc: Dávid Z. kapott sárgát.

 

14. perc: Temesvári is megpróbálta a lövést, ő is célt tévesztett

8. perc: Horváth K. 23 méterről laposan mellélőtt.

5. perc: Gajdos jobbról beadta a labdát, szögletre mentettek a védők.

3. perc: a szegedi kapu előtt pattogott a labda, többször is visszakerült a pécsiekhez, végül szögletre mentettek a védők. Kontra jött ebből, ez is szöglet. Gajdos beadásából Temesvári fejelt mellé.

1. perc: pirosban a vendégek, kék-feketében a szegediek. A kezdőrúgást Pádár Nikolett, a Haász-SZUE 15 éves felnőtt magyar bajnok úszója végezte el.

 

Az biztos, hogy a vendég pécsiek helyzete nem egyszerű, hiszen rengeteg sérüljük és betegük van, így a kispadon Tihanyin kívül csupa 17-19 éves játékos foglalhat helyet.

A hazaiak vezetőedzője, Dragan Vukmir ugyanazt a kezdőt jelölte ki, amely Szolnokon is kezdett, míg a pécsieknél Kónya és Károly kiesett, a keretben sem voltak, míg Tihanyi csere lett, így helyettük Hegedűs M., Bíró B. és Kövesdi találta magát a meccsen pályára lép tizenegyben.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, mire megy az ősszel szépen menetelő Szeged a legutóbb meglepetésre hazai pályán az alsóházi III. Kerületi TVE-től vereséget szenvedő Pécsi MFC ellen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik