NB II: Szabó és Varga távozott Sopronból, ketten felmentve

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.07.01. 12:30
Supka Attila szakmai igazgató kérésére Eszlátyi István mellett Csábi Mihályt is átigazolta a labdarúgó NB II-ben szereplő SVSE-GYSEV, míg Deme Imrét, Dénes Zsoltot és Varga Gábort felmentették a munkavégzés alól, utóbbi – Szabó Zsolttal egyetemben – már távozott is Sopronból – számolt be róla a klub honlapja.

Megkezdődött a 2014–2015-ös bajnokságra szóló keret kialakítása Sopronban. Supka Attila szakmai igazgató kérésére eddig egy támadót és egy középpályást igazolt át az SVSE.

Arról már korábban beszámoltunk, hogy Eszlátyi Istvánt leigazolta a soproni klub. A 23 éves támadó az elmúlt szezont Pápán töltötte, az NB I-ben 23 mérkőzésen két gólt szerzett, emellett a Magyar Kupában egyszer, a Ligakupában háromszor talált be. A labdarúgó egy évre igazolt Sopronba.

A 19 esztendős Csábi Mihály a Budapest Honvédtól érkezik egy évre kölcsönbe. A középpályás tavaly mutatkozott be az NB I-ben, négy bajnoki mérkőzésen, két Magyar Kupa- és négy Ligakupa-találkozón lépett pályára.

Négy játékos biztosan nem lesz a keret tagja a következő szezonban. Supka Attila szakmai igazgató jelezte, hogy a továbbiakban nem tart igényt Deme Imre, Dénes Zsolt, Varga Gábor és Szabó Zsolt szolgálataira. A szakmai igazgató kérésére az első három labdarúgót a klub határozatlan ideig felmentette a munkavégzés alól, de végül – Szabó Zsolt mellett – Varga Gábor már el is hagyta a klubot, miután közös megegyezéssel szerződést bontottak a labdarúgókkal.

Szabó Zsolt a legutóbbi szezonban 11 bajnokin, egy Magyar Kupa és két Ligakupa-mérkőzésen lépett pályára soproni színekben, ezeken 3 gólt szerzett. A csatár összességében két év alatt 59 mérkőzésen viselte a lila-fehér mezt.

Varga Gábor 2012 nyáron érkezett Sopronba, másfél évig meghatározó tagja volt az együttesnek, tavasszal azonban már kevés játéklehetőséghez jutott. A középpályás 59 mérkőzésen viselte a csapat mezét, ezeken 10 gólt szerzett.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SOPRONI VSE-GYSEV-NÉL
Érkezők: Eszlátyi István (Lombard Pápa), Csábi Mihály (Bp. Honvéd – kölcsönbe), Pető Benjamin, Tóth Olivér, Keresztes Szilárd, Soós Áron, Mészáros Márk (mindannyian az ificsapatból)
Távozott/távozhat: Czár Richárd (Bp. Honvéd – kölcsönből vissza), Németh László (Győri ETO – kölcsönből vissza), Heffler Norbert (Paksi FC – kölcsönből vissza), Erdélyi László (Bp. Honvéd II – kölcsönből vissza), Dénes Zsolt (?), Balázs Richárd (?), Sifter Tamás (?), Deme Imre (?), Varga Gábor (?), Szabó Zsolt (?)
Kiszemeltek:

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik