NB II: Senki sem bízhatja el magát - Véber György

Vágólapra másolva!
2012.09.07. 17:30
A labdarúgó NB II Keleti csoportjának 4. fordulójában a három mérkőzés után listavezető Mezőkövesd a Vasast fogadja. Véber György, a mezőkövesdiek vezetőedzője a szon.hu-nak elmondta, fontosnak tartja, hogy csapata „ne szálljon el" eddigi teljesítményétől.

„Eddigi három győzelmünk nem a véletlen műve volt – kezdte Véber. – A csapat heti edzésmunkájával tökéletesen elégedett vagyok, motiváltak a fiúk, jó érzés velük dolgozni. Persze vigyáznunk kell, mert még csak az út elején járunk, most például szükségünk van az újabb három pontra. Most az a legfontosabb, hogy ne szálljon a fejünkbe a jó szereplésünk, senki ne essen hasra önmagától, ne bízza el magát. Én a helyemen vagyok, fogom a gyeplőt, egy pillanatnyi lazítást sem engedélyezek. Természetesen megnéztem a Vasast, kielemeztem a piros-kékek játékát, és azt kell mondanom, ha valós tudásunk nyolcvan százalékát nyújtjuk, akkor hazai környezetben aratott szép győzelemmel megerősíthetjük helyünket a táblázat élén."

A Mezőkövesd–Vasas mérkőzés vasárnap 16.30-kor kezdődik.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik