NB II: rutinos játékost igazolt a Kaposvár; hatan hosszabbítottak

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2019.04.29. 17:40
Két és fél éves szerződést kötött a labdarúgó NB II-ben második helyen álló Kaposvári Rákóczi a védőként és védekező középpályásként is bevethető Nagy Tamással, valamint több meghatározó kaposvári labdarúgó is meghosszabbította szerződését – számolt be róla a klub honlapja.

Kaposváron folytatja pályafutását Nagy Tamás. A védőként és védekező középpályásként is bevethető játékos február végén közös megegyezéssel szerződést bontott a szintén másodosztályú Nyíregyháza Spartacus együttesével, így szabadon igazolható labdarúgóként kerül most a somogyiakhoz. Nagy két és fél éves szerződést kötött a Kaposvárral.

„Már tavaly nyáron is szó volt arról, hogy Kaposvárra igazolok – mondta a 31 éves Nagy Tamás. – Waltner Róbert vezetőedző keresett meg, hogy szívesen látna a csapatban, de akkor Nyíregyházára igazoltam. Ott aztán felbontottam a szerződésemet, így újra képbe került a Rákóczi. Több megkeresésem is volt, de az egyik legfőbb szempont, ami miatt a Kaposvárt választottam az, hogy a csapatnak esélye van a feljutásra. Jelenleg porcműtét után próbálom újra százszázalékos állapotba hozni magam, ez már majdnem sikerült, de az erőnlétem még nem a régi. Nemsokára elkezdhetem az edzéseket a csapattal, az elsődleges célom, hogy utolérjem magam, s minél előbb pályára lépjek.”

Nagy Tamás a Nyíregyháza mellett korábban szerepelt a Kazincbarcika, a Videoton, a Bőcs, a Lombard Pápa, a ZTE és a Diósgyőr együttesében is. A 31 esztendős játékos pályafutása során 59 NB I-es meccsen lépett pályára, ezeken két gólt jegyez.

További hír a Kaposvárral kapcsolatban, hogy hat labdarúgó meghosszabbította szerződését.

A kapus Bonnyai Márk mellett a védelem három alappillére, Hadaró Valentin, Ur László és Vachtler Csaba is új szerződést írt alá, akárcsak a középpálya két meghatározó alakja, Nagy Krisztián és Szakály Attila. Mind a hat játékossal minimum kétéves megállapodást kötött a klub.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik