NB II: profi szerződést köt két tehetségével a Békéscsaba

Vágólapra másolva!
2014.04.02. 13:10
A Nemzeti Sport Online információi szerint a labdarúgó NB II-ben szereplő Békéscsaba április 1-jétől profi szerződést ajánlott két fiatal, tehetséges játékosának, Vozár Dávidnak és Viczián Ádámnak.

A 18 esztendős Vozár Dávid már alá is írta a profi szerződést, míg a szintén 18 éves Viczián Ádám esetében erre a következő napokban kerülhet sor.

Vozár az idei bajnokságban mutatkozott be a lila-fehéreknél, eddig öt mérkőzésen lépett pályára. Viczián két alkalommal csereként már a 2010–2011-es szezonban is szerepelt a Békéscsaba felnőtt együttesében, de azóta nem tudott stabil csapattaggá válni, összesen hat mérkőzésen játszott.

A Békéscsaba 21 forduló elteltével, 33 ponttal az NB II 4. helyén áll, a gárda legközelebb Balmazújvárosban lép pályára.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik