NB II: Országos kampányt indítottak ellenem – Véber

BODNÁR TIBORBODNÁR TIBOR
Vágólapra másolva!
2017.02.21. 08:26
null
Véber szerint szerencse, hogy van még tizenhét forduló<br />(Fotó: Földi Imre)
Az NB II-es Nyíregyháza labdarúgócsapatának vezetőedzője, Véber György elkeseredetten értékelte csapata vasárnapi, Vác elleni hazai vereségét (Nyíregyháza–Vác 1–3), és szóba került az elhíresült törökországi kifakadása is.

„Elkeserítő volt megélni a mérkőzést, pedig a felkészülés alapján semmi előjele sem volt annak, ami az első bajnokinkon történt – mondta a Váccal szembeni vereség után Véber György, a nyíregyháziak október 24. óta hivatalban lévő vezetőedzője, akivel eddig hét mérkőzésen nyolc pontot szerzett a csapat. – Védekezésben elképesztő hibákat követtünk el, nemcsak a hátvédek, hanem az egész csapat. Amire készültünk, hogy leszűkítjük a területet, abból semmi sem valósult meg, az pedig külön balszerencsénk, hogy a Vác ennyire megbüntette a hibáinkat. Pedig az első gól után hamar talpra álltunk, megkockáztatom, a második félidőt sem kezdtük rosszul, erre jött hátul egy újabb hiba, és máris az ellenfél vezetett.”

Szó sincs arról, hogy a támadókat felmenteném, de a betömörülő védelemmel szembeni technikai hibákra magyarázatot ad a mély talaj. Bele sem merek gondolni, a vasárnapi meccs után mikorra lesz jó állapotban a pályánk.

Nagy volt a várakozás Nyíregyházán (talán emiatt is akartak mindenképpen játszani, holott a pályát elnézve lett volna ok a halasztásra), ahol az átigazolási időszak utolsó óráiban megszerezték Debrecenből Takács Tamást is, igaz, a támadót még nem vethették be. Fel lehet állni a mélyütésből?

„Fel bizony, mert szerencsére van még tizenhét forduló – vágta rá Véber György. – Az egyedüli jó, ami velünk történt, hogy a feljutást valóban komolyan gondoló riválisok is kikaptak, így tehát nem változott semmi. Kedden közlöm a srácokkal, számunkra most kezdődik a bajnokság. És tisztázom velük, hogy minden hibáért büntetés jár. Országos kampányt indítottak ellenem a kifakadásom miatt, amely az egyik törökországi mérkőzésünk videofelvétele révén került nyilvánosságra. Erre mi történik az első bajnokin? Ugyanazt a hibát elkövetjük hátul, csak most egy másik kapussal! Hermány Bencének megtiltom, hogy többször úgy passzolja ki a labdát, mint az első kapott gólunk előtti szögletet megelőzően. Ha nem lesz belőle gól, akkor is büntetés jár érte. Mert most már mindenkinek tisztában kell lennie azzal, hogy több hibázási lehetőségünk nincs.”

LABDARÚGÓ NB II
21. FORDULÓ
Nyíregyháza Spartacus–Vác FC 1–3 (Szécsi 19., ill. Dlusztus 3., Mátyás Zs. 57., Zsolnai R. 63.)
Siófok–ZTE FC 1–1
(Elek B. 2., ill. Bobál G. 89.)
Dorog–Csákvár 3–2 (Bora 20., Medgyes 70., Simon A. 72. – 11-esből, ill. Molnár Cs. 27. – 11-esből, Oldal 55.)
Szeged 2011-GA–Cigánd 0–0
Ceglédi VSE–SZEOL SC 0–1
(Nagy R. 71.)
Soroksár–Kisvárda 1–0 (Lovrencsics B. 73.)
Szolnoki MÁV–Puskás Akadémia FC 1–0 (Berdó 27.)
Mosonmagyaróvár–Kozármisleny 1–0 (Deák I. 61.)
Budaörsi SC–Soproni VSE 1–0 (Sajbán 26.)

AZ ÁLLÁS
1. Soroksár SC 21 12 5 4 38–20 +18 41
2. Puskás Akadémia FC 21 11 6 4 37–29 +8 39
3. Mosonmagyaróvári TE 21 11 4 6 34–19 +15 37
4. Balmazújváros 20 11 4 5 24–17 +7 37
5. Békéscsaba Előre 20 11 3 6 30–16 +14 36
6. Kisvárda 21 10 5 6 30–19 +11 35
7. Vác FC 21 10 5 6 27–20 +7 35
8. Szeged 2011 21 8 7 6 27–15 +12 31
9. ZTE FC 21 8 7 6 32–28 +4 31
10. Szolnoki MÁV FC 21 9 3 9 26–28 –2 30
11. Nyíregyháza Spartacus FC 21 8 5 8 26–26 0 29
12. Soproni VSE 21 7 8 6 24–23 +1 29
13. FC Csákvár 21 6 9 6 27–31 –4 27
14. Dorogi FC 21 7 5 9 22–26 –4 26
15. BFC Siófok 21 7 3 11 23–30 –7 24
16. Budaörs 21 7 1 13 16–34 –18 22
17. Kozármisleny FC 21 6 4 11 19–26 –7 22
18. Cigánd SE 21 5 5 11 14–33 –19 17*
19. Ceglédi VSE 21 4 3 14 26–38 –12 15
20. SZEOL SC 21 4 2 15 11–35 –24 14
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik