NB II: Nem mondhattam nemet – Hegedűs a felcsúti lehetőségről

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2017.01.27. 10:25
null
Az élvonalban szikrázó csatákban edződött Hegedűs János (Fotó: NS-archív)
A téli átigazolási időszak egyik meglepetése az volt, hogy Hegedűs János az élvonalbeli Haladásból az NB II-es Puskás Akadémia FC-hez szerződött. Egy ilyen váltás bizony kockázatot rejt, de a védő biztos a dolgában, és felettébb optimistán látja a jövőt.



„Engem is váratlanul ért az ajánlat, és napokon át őrlődtem, mitévő legyek – mondta Hegedűs János. – Természetesen nem felejtem el, mit köszönhetek Szombathelynek, a Haladásnak, az előző öt évemet ott töltöttem, a klub – és persze a saját munkám – nélkül nem lettem volna első osztályú játékos. Egy játékos számára nagy dicsőség, jelentős szakmai elismerés, ha kivásárolják élő szerződéséből. Ez mindenképpen jelzi a hívó fél szándékának komolyságát. Nagyon vonzó volt, amit Pintér Attila felvázolt. Már a tavasszal vissza kell jutni az NB I-be, és ebben kulcsszerepet szán nekem. De mondom, ettől még nagyon nehéz volt a döntést meghoznom. Az edző korábban is megkeresett, akkor Mezőkövesdre csábított, ám Budaörsön szerepeltem kölcsönben. Régóta ismert tehát, figyelte a játékomat, és tudom, hogy bízik bennem. Nem mondhattam nemet.”

Hegedűs János a váltással nagy kockázat vállalt. Ha a PAFC most nem jut vissza az NB I-be, akkor összesen másfél évig nem játszhat az élvonalban.

„Óriási rizikó van benne, de hiszek magamban, új csapatomban és Pintér Attilában, hogy közösen kivívjuk a feljutást már most tavasszal. Szerencsére éppen az edzőtáborba való indulás előtti nap érkeztem meg Felcsútra, így tíz napig folyamatosan együtt edzettünk, volt lehetőségem megismerni mindenkit, és ami még fontosabb, egyre jobban elsajátítja a csapat, amit az edzőnk eltervezett.”

A szurkolók közül vannak, akik azzal vádolják, hogy a védő nemcsak a szakmai szempontokat vette figyelembe a váltásnál, hanem a fizetés nagysága is szerepet játszott döntésében.

„Amikor azon őrlődtem, maradjak-e vagy váltsak, sok szempontot figyelembe kellett vennem, mielőtt döntöttem volna. Pontosan tudtam, hogy a szurkolók ezt gondolják, de a helyzet az, hogy a pénz engem egyáltalán nem befolyásolt a döntésben. Húszéves vagyok, játszani, futballozni akarok, és úgy gondolom, a Puskás Akadémia FC kerete nemcsak arra alkalmas, hogy feljusson az első osztályba, hanem arra is, hogy ott is a mezőny első felében szerepeljen, sőt a nemzetközi kupában való indulást is elérje.”


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIÁNÁL

Érkezők: Csilus Ádám (FTC),Gyömbér Gábor (FTC, szabadon igazolhatóként), Hegedűs János (Haladás), Prosser Dániel (Bp. Honvéd), Szatmári Lóránd (szerződést bontott az MTK-val, szabadon igazolhatóként)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek: Bara Levente (romániai, FK Csíkszereda – Románia), Hidi Patrik (Bp. Honvéd), Solymosy Lehel (romániai, FK Csíkszereda – Románia), Szélpál Norbert (Békéscsaba),Tamás Nándor (romániai, FK Csíkszereda – Románia)
Távozók: Fényes Szabolcs (Csákvár), Molnár Csaba(Csákvár)
Kölcsönbe távozók: Lipcsel Ádám (Csákvár)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Gajdos Zsolt (Haladás, ZTE FC), Pekár László (DVTK)

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik