NB II: Pesti mégsem kapott szerződést a pesti csapattól

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.07.25. 19:34
Gohér Gergő és Fejes János távozása után, illetve Silye Erik érkezése mellett mindenképpen szüksége van még egy balhátvédre a labdarúgó NB II-ben szereplő Soroksárnak. A klub Pesti Dáviddal szerette volna megerősíteni védelmét, de most kiderült, hogy a játékos mégsem a XXIII. kerületieknél folytatja pályafutását – számolt be róla a klub honlapja.

Pesti Dávid az elmúlt hetekben Lucsánszky Tamás együttesével készült, több felkészülési meccsen is pályára lépett. A korábban Cegléden, Ajkán és az Újbuda-Budafokban futballozó játékossal azonban mégsem kötött szerződést a vezetőség, s már el is köszöntek tőle.Pesti Dávid az elmúlt hetekben Lucsánszky Tamás együttesével készült, több felkészülési meccsen is pályára lépett. A korábban Cegléden, Ajkán és az Újbuda-Budafokban futballozó játékossal azonban mégsem kötött szerződést a vezetőség, s már el is köszöntek tőle.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SOROKSÁRNÁL
Érkezők: Palásthy Dávid
(Vác)
Kölcsönbe érkezők: Csilus Ádám (FTC, ismét kölcsönbe), Csilus Tamás (FTC, legutóbb kölcsönben Kisvárda), Silye Erik (FTC), Valencsik Dávid (FTC, ismét kölcsönbe)
Kölcsönből visszatérők:
Az utánpótlásból felkerültek: Márki Bence
Kiszemeltek:
Távozók: Fejes János (ETO FC Győr), Kákonyi Dániel (Vác), Gohér Gergő (Mezőkövesd), Eördögh Levente (Cigánd)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Haris Attila (FTC), Korozmán Kevin (MTK), Kunsági Roland (FTC, onnan ETO FC Győr)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik