NB II: Minden csapatrészben erősítésre lenne szükség – Mátyus

K. A.K. A.
Vágólapra másolva!
2019.12.31. 09:42
null
Mátyus János a Hali összes meccsét látta, s tudja, mit kell tennie (Fotó: Szabó Miklós)
Mint beszámoltunk róla, Mátyus János lett az NB II-ben kieső helyen álló Haladás vezetőedzője – a most futó bajnokságban ő a harmadik szakember a csapat élén. Séllei Árpád ügyvezető és az új edző is megszólalt a kinevezés kapcsán. 


A Haladásnál nem könnyű az élet: a másodosztályú bajnokság kezdetén az utolsó pillanatban vette át a csapat irányítását Supka Attila, a kezdeti sikerek után azonban elmaradtak a várva várt jó eredmények, s a 14. forduló után úgy döntött az akkori vezetőség, hogy szerződést bontanak a rutinos edzővel, s a csapat irányítását ideiglenesen Desits Szilárdra bízták. Az őszi bajnoki fordulók befejezése után nagy változások történtek az együttes háza táján: távozott Tóth Miklós igazgató, és az ügyvezetői tisztség betöltésére Séllei Árpád kapott megbízást, aki azt vállalta, hogy a meglévő financiális gondok ellenére a gárda befejezi a bajnokságot, s hogy bizonyos mértékig rendezi a csapat anyagi problémáit. Ezt sikerült is teljesíteni, az edzőkérdést is rendezni tudták, így a hétfőn rendezett sajtótájékoztatón Séllei Árpád ügyvezető igazgató bemutatta az új vezetőedzőt, aki – ahogyan azt már korábban megírtuk – Mátyus János lett.

„Megköszönve Desits Szilárd munkáját december harmincegyedikével szerződést bontottunk vele – ezt a lépést azért is kellett megtenni, mert nincs meg a megfelelő licence – mondta az ügyvezető. – A régebbi futballisták véleményét is kikérve Mátyus Jánosra esett a választásunk. A játékoskeret adva van, bízunk az új vezetőedző pozitív hozzáállásában, és ugyancsak nyomós érv volt, hogy a közgyűlés egyhangúlag elfogadta Mátyus János kinevezését.”

A korábbi 34-szeres válogatott védő, Mátyus János edzői pályafutása során dolgozott Tatabányán, a REAC-nál, a Pápánál és a Nyíregyházánál.

„Néhány órás megbeszélés után csaptunk egymás kezébe a vezetőkkel – mondta Mátyus János. – Játékosként és edzőként is voltam a mostanihoz hasonló helyzetben, és mindig sikerült megoldani a feladatot. A szerződésem kétezer-húsz június harmincadikáig szól, ezt követően tárgyalunk a folytatásról. Bízunk a szombathelyi szurkolók támogatásában is, a Hali-drukkerek mindig kiálltak a csapat mellett, remélem, a jövőben is így lesz. Felvételről is láttam a Haladás mérkőzéseit, így nagyjából tisztában vagyok a játékosok képességével, de azt meg kell említeni, hogy minden csapatrészben erősítésre lenne szükség. Vannak kiszemeltek, tárgyalunk is velük – a keret kialakítása tehát még folyamatban van, és az sem végleges, hogy kik lesznek a segítőim.”

AZ NB II-ES BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. MTK Budapest 20 14 4 2 47–21 +26 46
2. Budafoki MTE 20 13 3 4 35–17 +18 42
3. Gyirmót FC Győr 20 10 5 5 27–16 +11 35
4. FC Csákvár 20 11 1 8 31–34 –3 34
5. ETO FC Győr 20 9 7 4 28–21 +7 34
6. BFC Siófok 19 9 6 4 31–20 +11 33
7. Nyíregyháza Spartacus FC 20 10 1 9 35–29 +6 31
8. Vasas FC 20 9 4 7 39–31 +8 31
9. Békéscsaba Előre 20 8 4 8 24–26 –2 28
10. Soroksár SC 20 8 4 8 26–31 –5 28
11. Dorogi FC 20 8 3 9 25–25 0 27
12. Budaörs 20 7 3 10 28–32 –4 24
13. Szeged-Csanád Grosics 19 6 6 7 24–24 0 24
14. Kazincbarcika 20 6 6 8 23–27 –4 24
15. FC Ajka 20 6 4 10 31–36 –5 22
16. Tiszakécske VSE 20 6 3 11 18–35 –17 21
17. Szolnoki MÁV FC 20 5 6 9 17–24 –7 21
18. Szombathelyi Haladás 20 3 6 11 20–31 –11 15
19. Vác FC 20 1 4 15 12–41 –29 7
20. Balmazújváros*
0 0–0 0 0
*: A Balmazújvárost kizárták.

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik