NB II: Mezőkövesdről érkezett kölcsönjátékos Kisvárdára

Vágólapra másolva!
2015.09.06. 18:22
A Mezőkövesd fél évre kölcsönadta Izing Martint a szintén a labdarúgó NB II-ben szereplő Kisvárdának.

Ha a szabolcsiak elégedettek lesznek a középpályással, akkor másfél éves végleges szerződést is kínálhatnak neki – teszi hozzá a mezőkövesdiek honlapja.

Izing tavaly érkezett Mezőkövesdre a Vasastól, s összesen 14 bajnokin lépett pályára, ebből 12-szer kezdőként. Sérülése után viszont ritkán jutott szóhoz, tavasszal csak a két utolsó találkozón, a Gyirmót és a Vasas ellen játszott, csereként állt be (az angyalföldiek ellen négy perccel pályára lépése után kiállították).

Ebben a szezonban még nem játszott tétmérkőzésen.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A KISVÁRDÁNÁL

Érkezők: Cseri Tamás (Gyirmót FC Győr), Csilus Tamás (szabadon igazolható, legutóbb Lombard Pápa), Eszlátyi István (SVSE-GYSEV), Fazakas Géza (szabadon igazolható, legutóbb Sopron), Graszl Károly (Gyirmót FC Győr), Hadaró Valentin (Kaposvár), Ivancsics Alex (szabadon igazolható, legutóbb Szentlőrinc), Kulcsár Kornél (szabadon igazolható, legutóbb Haladás), Koronczi Bence (Puskás Akadémia), Lázár Zsolt (szabadon igazolható, legutóbb Dunaújváros), Rajczi Péter (Kaposvár), Tarczy Pál (FTC, szabadon igazolhatóként), Vári Barnabás (Szolnok)
Kölcsönbe érkezők: Izing Martin (Mezőkövesd), Koszta Márk (Bp. Honvéd-MFA)

Kölcsönből visszatérők:Hidi Norbert (Tiszakanyár)

Az utánpótlásból felkerültek: Lázi László

Kiszemeltek:
Távozók: Brankovics Péter (Tállya), Huzdik Péter (Záhony), George Menougong (kameruni), Marko Milovac (szerb), Módis Dávid (Szakoly), Yves Sipmlice Mboussi (kameruni), Orosz Máté (Sényő), Myke Bouard Ramos (brazil, MTK), Szergej Petranics (ukrán, visszavonult), Üveges Szabolcs, Vasas Gergő (Mezőkövesd)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Farkas Márk (Haladás, onnan Nyíregyháza), Kondás Kristóf (DVSC), Szécsi Gergő (DVSC, onnan Balmazújváros)
Távozhatnak:
NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A MEZŐKÖVESDNÉL
Érkezők: Bajzát Péter (Nyíregyháza, kölcsön után végleg), Devecseri Szilárd (Haladás, egy évre kölcsönbe), Heffler Norbert (PMFC – szabadon igazolható), Nagy József (PMFC – szabadon igazolható), Polényi Gábor (Vasas – szabadon igazolható), Rácz Ferenc (PMFC – szabadon igazolható), Ribánszky László (szlovákiai, Nové Zámky – Szlovákia, szabadon igazolható), Tamási Zsolt (Paks), Tóth László (Puskás Akadémia), Vasas Gergő (Kisvárda)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Harsányi Zoltán (Puskás Akadémia), Fótyik Dominik (szlovák-magyar, Kecskeméti TE), Szalai Vilmos (DVTK)
Az utánpótlásból felkerültek:
Kiszemeltek:
Távozók: Balajti Ádám (Szolnoki MÁV), Balogh Balázs (Vác), Búrány Zoltán (Szolnoki MÁV), Hegedűs Csaba (Vác), Lukács Rajmund (Nagyvárad/Bihor Oradea – Románia), Menyhárt Ádám, Sváb Dániel, Stanislav Velicky (szlovák)
Kölcsönbe távozók: Baracskai Roland (Sopron), Csirmaz István (Felsőtárkány), Herceg Péter (Felsőtárkány), Izing Martin (Kisvárda), Szalai Vilmos (Sopron)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Gengeliczki Gergő (Nyíregyháza), Kulcsár Kornél (Haladás, onnan Kisvárda), Kunsági Roland (FTC), Medgyes Zoltán (Haladás), ifj. Nyilas Elek (Soroksár)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik