NB II: megműtötték a támadót, 6-7 hónap múlva játszhat újra

Vágólapra másolva!
2019.11.17. 07:36
Sikeres térdműtéten esett át a labdarúgó NB II-ben szereplő Szombathelyi Haladás támadója, Németh Márió – számolt be róla a klub honlapja.

A szombathelyiek 24 éves futballistájának az október 27-i, Nyíregyháza elleni bajnoki mérkőzésen a bal térdében elszakadt az elülső keresztszalagja. Németh Márió már közvetlenül a sérülés után keresztszalag-szakadásra gyanakodott, ez aztán beigazolódott.

A támadó a hét elején, Siófokon kétórás műtéten esett át, a beavatkozás során a jobb térdéből pótolták a szalagokat. A jobb térdére igen, a balra viszont három-négy hétig nem állhat rá.

A felépülése hat-hét hónapot vesz igénybe, legjobb esetben tavasszal, a bajnokság hajrájában léphet majd pályára. Németh Márió már közvetlenül a sérülés után keresztszalag-szakadásra gyanakodott, ez aztán beigazolódott.

A támadó a hét elején, Siófokon kétórás műtéten esett át, a beavatkozás során a jobb térdéből pótolták a szalagokat. A jobb térdére igen, a balra viszont három-négy hétig nem állhat rá.

A felépülése hat-hét hónapot vesz igénybe, legjobb esetben tavasszal, a bajnokság hajrájában léphet majd pályára.

A Haladás a 17. forduló után 15 ponttal az NB II 18. helyén áll. A másodosztályban a hétvégén a válogatott meccsek miatt nincs forduló.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik