NB II: Mátyus is közreműködött a fizetéscsökkentésben a Halinál

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2020.05.02. 07:09
null
Mátyus János példát mutatott (Fotó: Unger Tamás/Vas Népe)
Mint arról korábban beszámoltunk, a koronavírus-járvány által okozott gazdasági nehézségek miatt csökkentek a fizetések a labdarúgó NB II-ben szereplő Szombathelyi Haladásnál. Mátyus János vezetőedző az m4sport.hu-nak elmondta, mekkora a zsugorodás pontos mértéke: ő 50, míg a játékosok 30 százalékos fizetéscsökkentést vállaltak.

A játékosoknak elmagyaráztam, hogyan gondolkodik egy tulajdonos, a tulajdonosnak azt, hogy hogyan gondolkodik a játékos, másfél nap alatt közös nevezőre jutottunk – mondta Mátyus János. – Próbáltam példát mutatni, én lemondtam a fizetésem feléről, a játékosok pedig lemondtak a fizetésük 30 százalékáról.”

A 45 éves Mátyus János irányításával a szombathelyiek a tavaszi szezonban remekül szerepelnek, hét bajnokiból négyet megnyertek, háromszor döntetlent játszottak, így 30 ponttal a 17. helyről várják a folytatást.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik