NB II: már megint változhat a létszám – drasztikusan

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.03.02. 08:02
null
A fehér mezes szolnokiak a 10. helyen állnak a tabellán, ha a következő bajnoki idényben változik a versenykiírás, akkor 2018 nyarán a 10. helyezett már búcsúzik a másodosztálytól (Fotó: archív)
A másodosztályban létszámcsökkentést tervez a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ), amire az egyesületek véd- és dacszövetségbe tömörültek. A szövetség a csütörtöki elnökségi ülésen tárgyalhat a tervezetről. 

 

Hét évvel ezelőtti hivatalba lépése óta immár harmadszor kívánja átszervezni az NB II-es küzdelmeket a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) vezérkara.

Amikor Csányi Sándor 2010-ben elfoglalta az elnöki széket, két csoportban (Keleti, illetve Nyugati csoport) egyaránt tizenhat együttes versengett a másodosztályban. A 2015–2016-os idényre aztán összevonták a kettőt, és a létszámot tizenhat csapatban határozták meg, a tavaly nyári „feltöltés” után pedig már húsz egyesület állhatott rajthoz.

A Nemzeti Sport információi szerint ismét nagy fába vágja fejszéjét az MLSZ: a csütörtökre tervezett elnökségi ülés egyik napirendi pontjaként a 2017–2018-as, illetve a 2018–2019-es NB II-es bajnokság versenykiírásával foglalkoznak a tagok, s úgy tudjuk, a jelentős létszámcsökkentés lesz a téma. Az előterjesztők a 2018–2019-es bajnokságban ugyanis csupán tizenkét csapat szereplését irányozzák elő.

Ennek persze nem örülnek a másodosztályban szereplő egyesületek, ezért – a kiszivárgott hírek szerint – véd- és dacszövetségbe tömörülnek, a létszámcsökkentés terve ugyanis kiverte náluk a biztosítékot. Ha az átszervezés mellett dönt az elnökség, a következő bajnokság végén hét csapat maradna a másodosztályban, a két feljutó helyét az NB I-ből kieső kettő foglalná el, és az NB III-ból feljutó hárommal egészülne ki a tizenkettes mezőny – a többi együttes pedig visszacsúszna az amatőr ligába.

Az előterjesztők nyilván a színvonal emelkedését remélik az átszervezéstől, jóllehet az anyagiak sem mellékesek, hiszen jóval kevesebb csapat osztozna a központi pénzeken.

Ez ügyben kerestük a szövetséget, amely közölte: az ülést megelőzően a témák nem publikusak. Hogy mire jutnak az átszervezést ellenzők, nem tudni, azt viszont már elérték, hogy ne legyen kötelező vasárnap rendezni a bajnoki mérkőzéseket. A tervek szerint a 2017–2018-as szezonban a szombat lesz az általános meccsnap az NB II-ben is, igaz, péntek este és vasárnap délután is lehetőség nyílik a mérkőzésrendezésre.

Úgy tudjuk, a következő idényben ismét szerepelhetnek légiósok a másodosztályban, bár ebben a kérdésben bizonyára a központi juttatásokkal próbál majd irányt szabni az MLSZ.

A JELENLEGI MEZŐNY, AZ NB II ÁLLÁSA
1. Soroksár SC 22 12 6 4 39–21 +18 42
2. Puskás Akadémia FC 22 12 6 4 39–29 +10 42
3. Balmazújváros 21 12 4 5 25–17 +8 40
4. Vác FC 22 11 5 6 28–20 +8 38
5. Mosonmagyaróvári TE 22 11 4 7 35–21 +14 37
6. Békéscsaba Előre 21 11 4 6 31–17 +14 37
7. Kisvárda 21 10 5 6 30–19 +11 35
8. Szeged 2011 22 9 7 6 30–15 +15 34
9. ZTE FC 22 9 7 6 35–29 +6 34
10. Szolnoki MÁV FC 21 9 3 9 26–28 –2 30
11. Soproni VSE 22 7 9 6 25–24 +1 30
12. Nyíregyháza Spartacus FC 22 8 5 9 27–29 –2 29
13. BFC Siófok 22 8 3 11 25–31 –6 27
14. FC Csákvár 22 6 9 7 27–34 –7 27
15. Dorogi FC 22 7 5 10 22–27 –5 26
16. Budaörs 22 7 2 13 17–35 –18 23
17. Kozármisleny FC 22 6 4 12 19–28 –9 22
18. Ceglédi VSE 22 5 3 14 28–39 –11 18
19. Cigánd SE 22 5 5 12 15–35 –20 17
20. SZEOL SC 22 4 2 16 11–36 –25 14
Cigánd SE: 3 pont levonva
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik