NB II: Klausz László nem sokáig volt állás nélkül, ma kinevezték

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2017.06.16. 17:32
null
Klausz László (Fotó: Szabó Miklós)
A vezetőséggel pénteken mindenben megegyezett, meg is született a döntés: Klausz László lett a Cegléd vezetőedzője – tudtuk meg a labdarúgó NB II-ben legutóbb a 17. helyen végző klub hivatalos honlapjáról.

Klausz László a legutóbbi két szezonban a Szeged 2011 vezetőedzője volt – a 10., majd a 11. helyen végzett csapatával –, de elváltak az útjaik; ott időközben kinevezték utódjául Supka Attilát.

A ceglédiek honlapja megjegyzi: a következő szezonra a Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) kötelezővé tette az NB II-es bajnokságban is a legmagasabb edzői képzettségi szint (Pro Licenc) meglétét.

A ceglédieket a másodosztályban tartó Miskei Attila nem rendelkezik ilyen végzettséggel, nem maradhatott a vezetőedzői poszton – ehelyett elfogadta a Budapest Honvéd ajánlatát, a kispestiek utánpótlásában dolgozik majd. (A játékosként 27-szeres válogatott Klausz nemrég felvételt nyert a Pro Licences képzésre.)

Klausz mellett egyelőre Trepák Attila kapusedző helye biztos a ceglédi szakmai stábban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik