NB II: még nyolc csapat veszélyben – ki fizet meg a botrányos tavaszért?

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.05.10. 17:44
null
A budaörsiek kényelmes helyzetbe kerültek az SZTK elleni győzelmükkel (Fotó: a Budaörsi Sport Club Facebook-oldala)
Négy forduló van hátra a labdarúgó NB II 2015–2016-os kiírásából, a Nemzeti Sport Online a feljutási esélylatolgató után megvizsgálta azt is, hogy a hajrában milyen mérkőzések várnak a bennmaradásért küzdő csapatokra. A kiesés ellen nyolc csapat (Szeged 2011, Budaörs, Sopron, Szolnok, Vác, Dunaújváros, SZTK-Erima, Ajka) küzd – a legkedvezőbb helyzetben a Szeged 2011, Budaörs, Sopron trió van, míg az Ajkának csoda kell a bennmaradáshoz, a legnagyobb csata pedig az SZTK-Erima és a Vác között várható.

 

A kiesés ellen küzdő csapatok közül a legkedvezőbb helyzetben a 34 pontos Szeged 2011 van, amelynek egy győzelemre és egy döntetlenre van szüksége ahhoz, hogy matematikailag is biztosítsa NB II-es tagságát. Klausz László együttese ráadásul otthon fogadja a Sopront és a Csákvárt, illetve a ZTE-nél és a Szolnoknál vendégszerepel – e négy mérkőzésen minden bizonnyal összejön a szükséges pontszám.

Az SZTK-Erima elleni, vasárnapi győzelem után hasonlóan kényelmes helyzetbe került a Budaörsi SC, a szintén 34 pontos csapatnak sem kell már sok ahhoz, hogy biztossá váljon a következő szezonbeli másodosztályú szereplése. A Pest megyeiekre várnak még nehezebb meccsek, a siófoki vendégszereplés után Csákváron (az ideiglenes hazai pályán) fogadják a feljutásért küzdő Mezőkövesdet, míg az utolsó két bajnokin a Dunaújvárossal és a Váccal találkoznak.

A 32 pontos Soproni VSE-nek még két sikerre (hat pontra) van szüksége ahhoz, hogy matematikailag is biztossá váljon a bennmaradása, igaz, nem biztos, hogy ez a két győzelem könnyen összejön. Supka Attila együttese otthon játszik a Gyirmóttal és a Kisvárdával, míg ellátogat a Szeged 2011-hez és a Soroksárhoz. Persze, ha a riválisok botlanak (amely elég valószínű), akkor kevesebb pont, akár egy győzelem is elég lehet a csapatnak.

Komplikáltabb a helyzete a 30 pontos Szolnoki MÁV-nak, amely a tavasszal csak egyszer győzött (a ZTE ellen), és mindössze négy pont választja el a kieső helyen álló Dunaújvárostól. A Tisza-partiak szerencséje az lehet, hogy otthon fogadják a Csákvárt és a Szeged 2011-et is (amelynek az utolsó előtti forduló már könnyen tét nélkülivé válhat), idegenben azonban nem számíthatnak sok jóra a Gyirmót és a Kisvárda elleni találkozókon.

Még éppen a „vonal felett” van 27 ponttal a Vác FC, amely ősszel sokáig sereghajtó volt, de a tavaszi – elsősorban jó idegenbeli – szereplésének köszönhetően többször kitört már a kiesőzónából. A piros-kékek sorsolása azonban igencsak nehéz, a hétvégén a remek formában lévő Soroksárt fogadják, az ajkai vendégszereplés után pedig az SZTK-Erima elleni hazai csata jön. Várhatóan ez utóbbi lesz a bennmaradás szempontjából legfontosabb meccs a hátralévők közül. Szerencsés esetben Nagy Tibor együttese egy esetleges, Szigetszentmiklós elleni győzelemmel bent maradhat, ellenkező esetben a Budaörs elleni utolsó meccsen is izgulhatnak még a váci szurkolók.

A 26 pontos Dunaújváros jelenleg a legjobb kieső helyen áll, de a klub korábban már bejelentette, hogy nem ad be NB II-es licenckérelmet, és a következő szezonban csak a harmadosztályban indul. Ennek ellenére a fiatal játékosokat szerepeltető együttes derekasan küzd, pontokat rabolt már a Soprontól, a Szolnoktól és a Szeged 2011-től is. Az újvárosiak persze minden bizonnyal egyébként is kieső helyen zárnak, de a végső helyezések eldöntésénél így is lesz szerepük, hiszen találkoznak még az Ajkával, az SZTK-Erimával és a Budaörssel is, és nagy kérdés, hogy kitől vesznek el további pontokat.

Nehéz helyzetben van a Szigetszentmiklósi TK-Erima, amely legutóbbi 17 meccséből mindössze egyet nyert meg, így jelenleg 24 pontja van, hátránya három pont (és kevesebb győzelem) a még bennmaradó helyen álló Váccal szemben. Tamási Zoltán vezetőedző a hétvégi, Budaörs elleni meccs után úgy nyilatkozott, hogy csapata biztosan bent marad az NB II-ben, de ehhez az együttesnek le kell győznie a Dunaújvárost, a Vácot és a Balmazújvárost is – és emellett bíznia kell a riválisok, elsősorban a Vác botlásában. Arról nem is beszélve, hogy a hétvégén, Mezőkövesden várhatóan nem sok babér terem az SZTK-Erima számára.

A legkeservesebb szituációban a 19 ponttal utolsó helyezett FC Ajka van, rajta szinte már csak a csoda segíthet. A csoda ez esetben négy győzelmet takar, amely a botrányos tavaszi szereplés (mindössze három döntetlen nyolc vereség mellett) fényében igencsak meglepő lenne. A bakonyiak ráadásul a Vác és a Dunaújváros mellett még a ZTE-vel is játszanak, és a közvetlen riválisok többszöri hibázásában is bízniuk kell, hogy kiharcolják a bennmaradást – ennek tudatában kijelenthető, hogy a vezetőség lassan készülhet az NB III-as keret kialakítására.

A KIESÉS ELLEN KÜZDŐ CSAPATOK HÁTRALÉVŐ MECCSEI
Sopron
Szeged 2011
Budaörs
Szolnok
Vác
Duna-
újváros

SZTK
Ajka
27. f.
Gyirmót (o)
ZTE (i)Siófok (i)
Csákvár (o)
Soroksár (o)
Ajka (o)
Mező-
kövesd (i)
Duna-
újváros (i)
28. f.
Szeged 2011 (i)
Sopron (o)
Mező-
kövesd (o)
Gyirmót (i)
Ajka (i)
SZTK (i)
Duna-
újváros (o)
Vác (o)
29. f.
Kisvárda (0)
Szolnok (i)
Duna-
újváros (i)
Szeged 2011 (o)
SZTK (o)
Budaörs (o)
Vác (i)
Balmaz-
újváros (i)
30. f.
Soroksár (i) Csákvár (o) Vác (o)
Kisvárda (i)
Budaörs (i)
Mező-
kövesd (i)
Balmaz-
újváros (o)
ZTE (i)

A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Gyirmót FC Győr 26 17 5 4 45–21 +24 56
2. Kisvárda 26 13 7 6 54–28 +26 46
3. ZTE FC 26 14 3 9 45–28 +17 45
4. Mezőkövesd Zsóry FC 26 13 6 7 34–25 +9 45
5. Aqvital FC Csákvár 26 13 3 10 52–45 +7 42
6. Balmazújváros 26 12 6 8 35–31 +4 42
7. BFC Siófok 26 11 5 10 31–37 –6 38
8. Soroksár SC 26 10 8 8 33–26 +7 38
9. Szeged 2011 26 10 4 12 34–38 –4 34
10. Budaörs 26 10 4 12 35–41 –6 34
11. Soproni VSE-GYSEV 26 9 5 12 35–32 +3 32
12. Szolnoki MÁV FC 26 7 9 10 31–34 –3 30
13. Vác FC 26 8 3 15 26–43 –17 27
14. Dunaújváros PASE 26 6 8 12 29–50 –21 26
15. Szigetszentmiklósi TK 26 5 9 12 29–51 –22 24
16. FC Ajka 26 4 7 15 20–38 –18 19
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik