NB II: kisvárdai bravúrgyőzelem, nyert a Balmaz is

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.09.08. 16:34
Vasárnap két mérkőzéssel zárult a labdarúgó NB II negyedik fordulója. A Balmazújváros a továbbra is nyeretlen Kozármislenyt verte meg otthon 3-1-re, míg az eddig három döntetlennel álló újonc Kisvárda a Szolnok otthonában aratott bravúrgyőzelmet.

Jó támadójátékának és remek cseréinek köszönheti a Balmazújváros a Kozármisleny elleni győzelmet. Az első félidőben felváltva forogtak veszélyben a kapuk, a második játékrészben azonban Pintér Norbert és Belényesi Miklós beállítása új lendületet hozott a hazaiak támadójátékába. Urbin Péter gólja mellett kiharcolt egy büntetőt is, amelyet Virágh Aladár értékesített, a hajrában aztán a harmadik cserejátékos, Murák Krisztián egy gyönyörű lövéssel állította be a végeredményt. A Balmaz sorozatban második mérkőzését nyerte meg, a Kozármisleny pedig továbbra is nyeretlen.Balmazújváros a Kozármisleny elleni győzelmet. Az első félidőben felváltva forogtak veszélyben a kapuk, a második játékrészben azonban Pintér Norbert és Belényesi Miklós beállítása új lendületet hozott a hazaiak támadójátékába. Urbin Péter gólja mellett kiharcolt egy büntetőt is, amelyet Virágh Aladár értékesített, a hajrában aztán a harmadik cserejátékos, Murák Krisztián egy gyönyörű lövéssel állította be a végeredményt. A Balmaz sorozatban második mérkőzését nyerte meg, a Kozármisleny pedig továbbra is nyeretlen.

Bravúrgyőzelmet aratott az újonc Kisvárda a Szolnok vendégeként. Már az első félidőben jobban és érettebben játszott ellenfelénél a Várda, a Szolnok azonban a második félidő elején egyenlített és úgy tűnt, bedarálja ellenfelét. Vári Barnabás kiállítása azonban megpecsételte a Tisza-partiak sorsát, Dusan Pavlov a hajrában kétszer is betalált, így a Kisvárda megszerezte első győzelmét és továbbra is veretlen. A Szolnok másodszor kapott ki hazai pályán és továbbra is nyeretlen.

LABDARÚGÓ NB II
4. FORDULÓ
BALMAZÚJVÁROS–KOZÁRMISLENY 3–1
(1–1)
Balmazújváros, 600
néző. Vezette: Berger József (Buzás Balázs, Szvetnyik Bence)
BALMAZÚJVÁROS:
Szalma – Oláh G., Kiss L., Forgács, Németh Á. (Belényesi 58.) – Nagy R., Müller, Szöllősi, Virágh A. – Tóth D. (Pintér N., a szünetben), Urbin (Murák 77.). Vezetőedző: Híres Gábor
KOZÁRMISLENY:
Sólyom – Kiss M., Fellai, Vattai, Fenyvesi – Cziráki, Kovács T., Kovács D., Nagy E. (Szabó B., a szünetben), Farkas Z. (Vituska 70.) – Varga B. (Tóth A., a szünetben) Vezetőedző: Szabó József
Gólszerző:
Varga B. (0–1) a 9., Urbin (1–1) a 25., Virágh A. (11-esből, 2–1) a 64., Murák (3–1) a 90. percben
HÍRES GÁBOR
, a Balmazújváros vezetőedzője: – Úgy érzem végig uraltuk a mérkőzést, s bár elismerem, voltak nehéz pillanataink, de ennek ellenére megérdemelt a győzelmünk.
SZABÓ ZSOLT
, a Kozármisleny vezetőedzője – Az első félidő kiegyenlített futballja után a folytatásban egy meg nem adott gólunk meghatározta további játékunkat, illetve a Balmazújváros támadóival sem tudtunk mit kezdeni ezen a napon.

SZOLNOKI MÁV FC–KISVÁRDA 1–3 (1–1)
Szolnok, 800 néző. Vezette: Böcskei Balázs (Pápai, Galán)
SZOLNOK: Pokorni – Vári, Mile, Balogh P., Fritz – Zvara, Lengyel B. – Bohner (Magos, a szünetben), Nagy I., B. Tóth (Szepessy, a szünetben) – Máté (Grúz 68.). Vezetőedző: Kis Károly
KISVÁRDA: Petranics – Lakatos I. (Üveges, a szünetben), Hegedűs T., Kornutjak, Tóth Gy. – Horváth L. (Pavlov, a szünetben) – Miskolczi, Pálvölgyi, Nagy B., Fodor A. – Bouard (Kapacina, 78.). Vezetőedző: Révész Attila
Gólszerző: Pálvölgyi (0–1) a 26., Mile (1–1) az 50., Pavlov (1–2) a 80., Pavlov (1–3) a 90. percben
Kiállítva: Vári (felvágta Bouardot) a 64. percben
KIS KÁROLY, a Szolnok vezetőedzője: – Az első félidei gyenge játék után feljavultunk, és egyenlítettünk. Ám ezt követően nem kaptunk egyenlő feltételeket, és ez soknak bizonyult számunkra.
RÉVÉSZ ATTILA, a Kisvárda vezetőedzője: – Az első játékrészben mi irányítottunk, ám a kényszerű cserék megzavarták a csapatot, de a kiállítását követően ismét a mi akaratunk érvényesült. Úgy érzem, megérdemelten nyertünk.

A szombati mérkőzésekről bővebben ide kattintva olvashatnak.

AZ ÁLLÁS
1. Nyíregyháza Spartacus 4 4 14–2 +12 12
2. Siófok 4 3 1 11–4 +7 10
3. Balmazújváros 4 2 1 1 9–7 +2 7
4. Gyirmót FC Győr 4 2 1 1 5–3 +2 7
5. Soproni VSE 4 2 1 1 6–5 +1 7
6. Ceglédi VSE 4 2 1 1 5–4 +1 7
7. Dunaújváros PASE 4 2 2 6–6 0 6
8. Kisvárda SE 4 1 3 7–5 +2 6
9. Zalaegerszegi TE FC 4 1 2 1 5–6 –1 5
10. FC Ajka 4 1 2 1 6–8 –2 5
11. Békéscsaba Előre 4 1 1 2 8–7 +1 4
12. Duna FC Tatabánya 4 1 1 2 6–12 –6 4
13. Szigetszentmiklósi TK 4 1 3 1–6 –5 3
14. Szolnoki MÁV FC 4 2 2 6–9 –3 2
15. Kozármisleny 4 1 3 3–7 –4 1
16. Vasas 4 1 3 3–10 –7 1
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik